Pesti Srácok

Egy francia EP-képviselő botrányosnak nevezte, hogy hazánk nem kapja meg az uniós forrásokat

null

Hamis az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) jelentéstervezete, Magyarország ugyanis nem sérti meg a jogállamiság elveit, az európai értékek nincsenek rendszerszintű veszélyben – jelentette ki Jean-Paul Garraud, a Nemzeti Tömörülés (FN) európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.

Jean-Paul Garraud aláhúzta: az EP Identitás és Demokrácia (ID) nevű frakciója a leghatározottabban elítéli a LIBE-szakbizottság jelentéstervezetében foglaltakat, azokkal ugyanis azt akarják elérni, hogy az Európai Unió Tanácsa újabb kényszerítő intézkedéseket hozzon Magyarországgal szemben. Közölte: az Európai Parlament jövő heti, Strasbourgban tervezett plenáris ülésén az ID frakció egy Magyarország mellett kiálló, alternatív javaslatot terjeszt elő. A frakció állásfoglalási indítványában szembeszáll azzal az ideológiával, amely – mint mondta – ürügyet keres annak a hamis állításnak az igazolására, hogy az európai értékek rendszerszintű veszélyben vannak Magyarországon.

– mondta. A francia EP-képviselő közölte: az alternatív jelentés elítél minden olyan eszközt, amit az uniós intézmények a tagállamok megbüntetése céljából vezettek be, köztük az EU érdekeit állítólagosan védelmező jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– fogalmazott.

– húzta alá.

– fogalmazott az EP-képviselő, majd hozzátette:

Jean-Paul Garraud hangsúlyozta: küzdeni kell a Magyarország ellen ideológiai alapon indított hadjárattal szemben, az országot ugyanis igazságtalanul, és minden alapot nélkülözően vádolják.

– tette hozzá.

Az Európai Parlament LIBE-bizottsága július közepén fogadta el a jelentéstervezetet, amely szerint fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket. A Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő által jegyzett dokumentumról az Európai Parlament képviselői a jövő heti plenáris ülésükön vitáznak és szavaznak.

Forrás: MTI; Fotó: ladepeche.fr

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.