Pesti Srácok

Ifjúságkutató Intézet: nem készítenének közös képet politikusokkal a fiatalok, de ha igen, azt Orbánnal és Novákkal tennék

Ifjúságkutató Intézet: nem készítenének közös képet politikusokkal a fiatalok, de ha igen, azt Orbánnal és Novákkal tennék

Az első szavazó fiatalok bő harmada készítene szívesen közös képet Orbán Viktorral. A miniszterelnököt Novák Katalin köztársasági elnök követi a népszerűségi listán, vele a 18–21 évesek mintegy negyede (23 százaléka) szelfizne szívesen. Az ellenzéki vezetők többsége 10 százalék körüli, vagy az alatti eredményt ért el. Derült ki az Ifjúságkutató Intézet kutatásából.

A folyamatosan a fiatalokban reménykedő ellenzékiek tragikusan szerepeltek a felmérésben. Márki-Zay Péterrel tízből valamennyivel több, mint egy 18–21 éves fiatal fotózkodna (12 százalék), szemben a budapesti főpolgármester 16 százalékos eredményével. Őket Dúró Dóra, Jakab Péter, Toroczkai László és Fekete-Győr András követik, 10 százalék körüli eredménnyel. A Gyurcsány-házaspárral még kevesebben mutatkoznának egy képen, Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával a magyar fiatalok egyaránt 9 százaléka szelfizne.

A kutatás eredménye arra enged következtetni, hogy Orbán Viktor személye az első szavazók korosztályában is komoly vonzerővel bír, nincs hozzá mérhető népszerűségű politikus az ellenzéki térfélen. Figyelemre méltó, hogy a hagyományosan magas elutasítottságú Gyurcsány Ferencet is megelőzve, a legfiatalabb választók közel háromnegyede (72 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy Márki-Zay Péterrel nem szívesen szerepelne közös képen. Ezzel megdőlt az a kampányban sokat hangoztatott állítás, miszerint Márki-Zay Péter a többi ellenzéki politikusnál eredményesebben tudja megszólítani a kormánykritikus fiatalokat.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.