Pesti Srácok

Náci szekta híve lehetett az iskolában tömegmészárlást végrehajtó volt tanuló

Náci szekta híve lehetett az iskolában tömegmészárlást végrehajtó volt tanuló

Fegyveres támadás történt az oroszországi Izsevszk városában egy iskolában. A 88-as számú iskolában történt lövöldözés következtében tizenöt ember meghalt, huszonegyen megsérültek, a támadó öngyilkos lett - írta a Reuters.

A Reuters Alekszandr Brecsalovot, az udmurti terület kormányzóját idézte, aki azt mondta, hogy egy ismeretlen férfi behatolt az iskolába és elsőként a biztonsági őrt lőtte le. A kormányzó elmondta, hogy a halottak és sebesültek között diákok is vannak.

- közölte a régió sajtószolgálata.

PestiSracok facebook image

Időközben Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője is nyilatkozott az ügyben, a pontos információkat ismertetve elmondva: a támadó hat felnőttet - köztük a biztonsági őrt - és hét gyereket ölt meg, mielőtt magával is végzett. A támadásban emellett 14 gyerek és hét felnőtt is megsebesült. Petrenko szerint a símaszkot viselő támadó, a 34 éves Artyom Kazancev helyi lakos, az iskola egykori tanulója volt.

Az iskolát, amelynek a honlapja szerint 982 tanulója és 80 tanára volt, kiürítették. A helyszínre kiszálltak a különleges szolgálatok munkatársai és 14 mentőcsoport. A sérülteket kórházba szállították. A Volga menti szövetségi körzethez tartozó, mintegy egyharmadrészt a finnugor csoporthoz tartozó udmurtok lakta köztársaságban háromnapos gyászt hirdettek ki, a régió vezetőjének keddre tervezett beiktatását elhalasztották. Az ügyben az SZK központi apparátusa indított büntetőeljárást.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy az elkövető egy neonáci csoport tagja lehetett, és terrorcselekménynek nevezte az incidenst. Közölte: Vlagyimir Putyin elnök mély részvétét fejezte ki mindazoknak, akik elvesztették szeretteiket, gyermekeiket ebben a tragédiában, és gyógyulást kívánt azoknak, akik megsérültek ebben az embertelen terrorcselekményben. Közölte, hogy a történtek után felülvizsgálják az iskolák biztonságát garantáló intézkedések hatékonyságát. Elmondta, hogy az államfő telefonon beszélt a köztársasági vezetővel, Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettessel, Mihail Murasko egészségügyi miniszterrel és Szergej Kravcovval, az oktatási minisztérium vezetőjével, aki Izsevszkbe utazott. A városba repülőgéppel sürgősen orvosokból, pszichológusokból, idegsebészekből és más szakemberekből álló csoport indult. Megígérte, hogy a kormányzat a hozzátartozók szociális problémáival is foglalkozni fog.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szeptember 6-án közölte, hogy a tömeggyilkosság ideológiáját valló Columbine terrormozgalom és a Mániákusok: Gyilkosságkultusz (MKU) radikális ukrajnai csoport 187 orosz állampolgárságú követője ellen nyomozati eljárást indított Oroszország 46 régiójában. A nagyszabású akció célpontjai a Columbine internetes közösségeinek tagjai és adminisztrátorai, valamint az MKU tagjai voltak. Harminc embertől hidegfegyvert, valamint terrorista és szélsőséges propagandaanyagokat tartalmazó kommunikációs eszközöket, ukrán szélsőséges csoportok tagjaival folytatott levelezést, valamint erőszakcselekményekről készült fotó- és videofelvételeket foglaltak le. Arra is találtak útmutatást, hogy miként lehet rögtönzött robbanó- és gyújtószerkezetekkel támadást intézni az orosz kormányzati, oktatási és közlekedési infrastruktúra létesítményei ellen. Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára 2020 áprilisában kijelentette, hogy a fiatalok körében "fokozott érdeklődés" mutatkozik a "schoolshooting" (iskolai lövöldözés) és a Columbine iránt. A tisztségviselő, aki korábban az FSZB igazgatója is volt, ezzel a Colorado állambeli Columbine középiskolájában 1999. április 21-én történt ámokfutásra utalt, amelyben két tizenéves lőfegyverrel, kézigránátokkal és plasztikbombákkal 13 embert ölt meg, majd öngyilkosságot követett el.

A legsúlyosabb ilyen oroszországi támadás az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten, Kercs városában történt, ahol a 18 éves Vlagyiszlav Roszljakov 2018 októberében egy műszaki iskolában 15 tanulót és öt felnőttet ölt meg, majd önmagával is végzett.

Forrás: MTI/Reuters, Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.