Pesti Srácok

Magyarországnak is köszönhető, hogy a NATO a világ legerősebb katonai szövetsége

null

Magyarország hadereje nélkül a NATO sem lenne ilyen erős, a balti légtérellenőrzési misszióban résztvevő magyar katonák pedig a szövetség védelmén keresztül hazánk biztonságát is óvják - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a litvániai siauliai légibázison.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a litván légierő repülőbázisán tett látogatásán elmondta, hogy a kalinyingrádi orosz exklávé a legmilitarizáltabb területe Európának, földrajzilag nézve pedig a Baltikum talán a NATO-térség egyik legkomplikáltabban védhető régiója.

A miniszter köszönetet mondott helytállásukért, higgadtságukért a magyar katonáknak, és rámutatott, hogy a jelenlegi háborús körülmények között ez ma a honvédség legélesebb, legnehezebb kiküldetése.

Leszögezte, hogy a katonák a NATO és ezzel Magyarország biztonságát is védik, ráadásul rendkívül felelősségteljesen kell eljárniuk, hiszen az egyik legfontosabb cél a közvetlen konfliktus megelőzése az észak-atlanti szövetség és Oroszország között.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta:

Kiemelte továbbá:

- jelentette ki.

Hozzájárulunk a NATO erősítéséhez

A miniszter elmondta, a katonai szervezetet annak tagállamai alkotják, ezért "büszkék vagyunk arra, hogy mi magyarok is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy el lehessen mondani, hogy a NATO a legerősebb katonai szövetség a világon".

- mondta.

Közölte, hogy másfél-két év múlva ismét visszatérhetnek a magyar katonák a Baltikumba, a jelenlegi helyzetben ugyanis ezen misszió fontossága és létjogosultsága nagy valószínűséggel még jelentősebb lesz az elkövetkezendő időszakban.

Forrás: MTI, fotó: Facebook