Pesti Srácok

Megvalósult Cseh Katalinék álma: megszavazta az Európai Parlament, hogy Magyarország egy „hibrid választási autokrácia”

null

Az Európai Parlamenti képviselők megszavazták a magyar jogállamiságról készült jelentést, melyet Judith Sargentini utódja Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti képviselő terjesztett elő. Az Európai Bizottságot felszólították továbbá, hogy használják ki a rendelkezésükre álló összes eszközt Magyarországgal szemben, különösen a kondicionalitást. Az EP-képviselők természetesen ugyan azokért a dolgokért aggódnak, mint a hazai baloldal, csak, hogy néhányat említsünk: az SZFE-ügy, a Pegasus, az LMBTQ- jogok, a választási rendszer. Vasárnap pedig arra tesz javaslatot az EB, hogy csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrást függesszenek fel a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban ebben a rendkívüli helyzetben, ami most Európában zajlik.

Az újabb jogállamisági jelentést nagy többséggel fogadta el ma a plenáris ülésen az EP. A képviselők közül 433-an szavaztak igennel, 123-an nemmel és 28-an tartózkodtak.

Mint köztudott már 2018-ban szavaztak a Sargentini-jelentés alapján a képviselők arról, hogy megindítják Magyarországgal szemben a hetes cikkely szerinti eljárást, de nem történt előrelépés, ezért újabb jelentést készítettek. Ebben azt állapították meg, hogy a helyzet a demokrácia területén hazánkban négy év alatt még rosszabb lett. Azt is megállapítják, hogy a Magyarországon történtek rendszerszintű fenyegetést jelentenek az EU alapértékeire. Mint fogalmaznak:

PestiSracok facebook image

Az EP-képviselők a jelentés szerint részletesen kifejtik aggodalmaikat Magyarországgal kapcsolatban, ezek között szerepel

  • alkotmányos és választási rendszer működése;
  • az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége és a bírák jogai;
  • korrupció és összeférhetetlenség;
  • a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust;
  • a tudományos szabadság, vallásszabadság;
  • gyülekezési szabadság; az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve az LMBTQI-jogokat;
  • a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogai, valamint az ellenük irányuló gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem;
  • a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai;
  • valamint gazdasági és szociális jogok állapota.

Az anyagban többek között kitérnek a veszélyhelyzet határozatlan ideig történő meghosszabbításától a Kúria elnökének megválasztásán át a Pegasus kémprogram állítólagos felhasználásáig aktivisták, újságírók, ügyvédek és politikusok ellen. Megemlítik a több mint 470 kormánypárti médiumot magában foglaló Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA), amely szűkítette a független sajtó mozgásterét és a polgárok objektív információkhoz való hozzáférését. Előkerül a Magyar Tudományos Akadémia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának csorbítása, a kormányt bíráló civil szervezetekre nehezedő nyomás, az alapvető jogok biztosának függetlenségét megkérdőjelező vélemények és az egyes kisebbségek hátrányos megkülönböztetése.

Rengeteg pénztől eleshetünk

A jelentéstervezetben a képviselők külön fel is szólították a Bizottságot, hogy használja ki a rendelkezésükre álló összes eszközt Magyarországgal szemben, különösen a kondicionalitást. Erre sajtóhírek szerint hamarosan sor is kerül: a Reuters értesülései szerint az Európai Bizottság vasárnap arra fog javaslatot tenni, hogy több mint 15,7 milliárd eurónyi, vagyis csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrást függesszenek fel a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban.

Forrás: HVG, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.