Pesti Srácok

Mindig van lejjebb: Jakab élettársa megfenyegette a Jobbik maradékát, és azt állítja, Gyöngyösit kidobta a neje

null
A képet a Metropol informátorai szerint Jakab saját maga készítette, szokásos fekete pólója felismerhető a kép szélén.

A Jobbik valahogy még megszűnni sem tud méltósággal. A szebb napokat megélt párt nem tudja csendben kilehelni a lelkét, és egyre inkább egy gagyi valóságshow mindennapjait idézi agóniájában. Most ismét a Jakab Péterrel szorgosan munkálkodó Molnár "Mamusz" Enikő borította a bilit, aki úgy tűnik, nem elégszik meg azzal a felhajtással, amit a bukott pártelnök körül előidézett, a mostanira is lecsap: kijelentette ugyanis, hogy Gyöngyösi Mártont elhagyja a neje.

A pártot szétrobbantó egykori kabinetfőnök azt is kiposztolta, hogy Gyöngyösi Márton pártelnök útját azért adta ki a felesége, mert titokban egy másik jobbikos jegyesével, a saját asszisztensével költözött össze, méghozzá egy, a párt által fizetett Falk Miksa utcai szolgálati lakásban. Mintha a "történelem" ismételné önmagát a Jobbik esetében, hiszen nagyon hasonló történt a korábbi pártelnökkel is – írja a Ripost. A portál szerintJakab Péter élettársa azért látta jónak, hogy kiteregesse a párt újabb szennyesét, mert egyes jobbikosok őt bíráló, támadó megjegyzéseket tettek közzé a közösségi médiában. Facebook-bejegyzésében nem titkolja, hogy egyfajta visszavágásnak tekinti ezt a bejegyzést, hogy megmutassa, mennyien élnek hazug, képmutató módon a Jobbikban, beleértve tehát a párt új elnökét, Gyöngyösi Mártont is.

A papíron mai napig házas, immár felvállaltan Jakab Péterrel együtt élő Molnár Enikő Facebook-bejegyzésében a tízparancsolatból is idéz, miszerint "Felebarátod feleségét ne kívánjad!". Ugyanakkor különös bájt ad a történetnek az a tény, hogy Jakab Péternek felesége felszólítására éppen Molnár Enikő miatt kellett még karácsony előtt elköltöznie otthonról. A Jobbik jelenlegi és a pártból eltávolított politikusai között kirobbant legújabb háború egyre inkább önkontrolljukat elvesztett celebek fékevesztett sárdobálására emlékeztet. Az egymást követő posztok, Facebook-bejegyzések bizonyítják, hogy már csak egymás lejáratását tartják fontosnak. Molnár Enikő posztjában álszentséggel, dezinformálással, a választók becsapásával, politikai álarc viselésével vádolja politikustársait, sőt, meg is fenyegeti őket újabb kellemetlen információk közzétételével.

PestiSracok facebook image

– írja, hogy aztán egyik volt politikustársát még tiltott finanszírozással is megvádolja.

– folytatja hangzatosan, majd következik a fenyegetés:

Forrás: Ripost; Fotó: Metropol

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.