Pesti Srácok

Működnek a szankciók: lassan megroppantja magát a brit gazdaság egy londoni lap szerint

Működnek a szankciók: lassan megroppantja magát a brit gazdaság egy londoni lap szerint

Miután Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát, Boris Johnson megfogadta, hogy a nyugati szankciók „megfogják az orosz gazdaságot”. Márciusban Liz Truss külügyminiszter 65 szankciót jelentett be, és hevesen kijelentette: „Putyinnak nem szabad, hogy illúziói legyenek”. Azóta pedig a brit the Sun című lap szerint inkább a szigetországot érték el a szankciók, mint írják: Oroszországban a fűtésszámlák és az üzemanyagárak töredéke a nagy-britanniai áraknak, illetve az élelmiszerköltségek is minden hónapban csökkennek.

– írja a brit the Sun című lap. Szerintük mindez nem meglepő.

PestiSracok facebook image

-fogalmaztak. Mint írták, augusztusban az élelmiszerek ára a 2008-as gazdasági összeomlás óta a leggyorsabb ütemben emelkedett az Egyesült Királyságban, 10,5 százalékra ugrott az előző évhez képest. Júliusban 9,3 százalékra gyorsult az élelmiszer-infláció, mivel az ukrajnai háború és az ebből következő takarmány-, műtrágya-, búza- és növényi olajok drágulása egyre nagyobb nyomást gyakorolt az árakra.

Balra a brit árnövekedés, jobbra egy orosz bevásárlás árának alakulása. Egyedül a rezsi lett valamivel drágább Oroszországban, de az is messze elmarad a brit számlák emelkedéséről.

Állításuk szerint azonban egészen más a kép Moszkvában, ahol az év eleje óta az élelmiszerek ára 11,3 százalékkal csökkentek.

Forrás: the Sun

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.