Pesti Srácok

Navracsics: hétfőn benyújtjuk a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek

Navracsics: hétfőn benyújtjuk a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek

A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A miniszter elmondta: június óta tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de – mint mondta – az alapvető problémát még mindig az okozza, hogy azonosítsák, pontosan mi a problémája a bizottságnak az európai uniós források felhasználásával. Hozzátette: nagyon intenzív tárgyalásokon vannak túl, és a javaslataik általában megkapják a bizottság támogatását, de az újabb és újabb követelményeket fogalmaz meg.

Navracsics Tibor emlékeztetett: három témában folynak a tárgyalások. Az első – amelyet Varga Judit igazságügyi miniszter koordinál – a jogállamisági feltételrendszerről szóló eljárás, amely az áprilisi országgyűlési választás után indult az Európai Bizottság levelével. A feladat az, hogy eloszlassuk az Európai Bizottság aggályait, miszerint Magyarországon hiányos lenne a jogállamiság és ez befolyásolná az uniós források elosztását.

A másik két témát – az operatív programok finanszírozásával, illetve az újjáépítési alappal kapcsolatosat – ő maga koordinálja. A miniszter közölte: az összes operatív programot benyújtották a bizottságnak, és most folyik az értékelése, egyúttal reményét fejezte ki, hogy október körül konkrétan tárgyalhatnak azokról. Az újjáépítési alap pénzeiről azt mondta, dolgoznak a nemzeti program véglegesítésén, és napokon, heteken belül benyújtják azt. A miniszter bízik abban, hogy ősszel jóváhagyják és még ősszel aláírhatják a megállapodást.

PestiSracok facebook image

Navracsics Tibor a tárgyalások folyamatáról azt mondta: a bizottság tárgyalócsapata felvet egy problémát, ezt értelmezik, és ha az értelmezés szintjén nem tudják eloszlatni a felvetéseket és jogszabály-módosításra van szükség, akkor konszenzusos megállapodás születik a jogszabály-módosítás szövegéről.

Az első csomagot hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek

A miniszter szerint a csomag olyan törvénymódosításokat tartalmaz majd, amelyek a bizottság számára is transzparensebbé teszik a közbeszerzési eljárásokat, és módosítják az összeférhetetlenségi szabályokat is. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett szervezetek, így például a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira egy meglehetősen széles körű összeférhetetlenségi szabályt állapítunk meg, amely az európai uniós összeférhetetlenségi szabályok mintáját követi – mondta.

Hozzátette: a bizottság azt kérte, a hagyományos magyar összeférhetetlenségi szabályok helyett térjenek át a sokkal szélesebb körű uniós összeférhetetlenségi szabályokra. A miniszter szavai szerint a jövőben a kuratóriumi tagok nem vehetnek részt olyan döntésekben, amelyek nemcsak őket, illetve hozzátartozóikat, hanem baráti vagy politikai szimpátiák alapján hozzájuk közel álló embereket is érinthet. A miniszter megjegyezte: az élet általában ezt szabályozta, a kuratóriumi tagok maguk kérték, hogy ne vehessenek részt az ilyen döntésekben.

Navracsics Tibor szerint a csomag tartalmaz egyéb, kisebb jelentőségű módosításokat is, a közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről, monitoringozásáról is. Úgy vélte, a módosítások összességében nem jelentenek nagy újdonságot, de a bizottság értékelése szerint nagyobb garanciát jelentenek az átláthatóság érdekében.

Jelezte: a második csomag – amelyben egy új törvény is lesz a Közbeszerzési Integritási Hatóságról – várhatóan pénteken kerül az Országgyűlés elé.

A miniszter kérdésre válaszolva kifejtette: hivatalosan egyik tárgyalási fordulóban sem vetették fel a bizottság képviselői az Európai Ügyészséghez csatlakozást. Navracsics Tibor emlékeztetett: az Európai Ügyészség vezetője, Laura Codruţa Kövesi is azt mondta nyáron, hogy a magyar szervekkel, különösen az ügyészséggel az együttműködés sokkal jobb, mint számos, az Európai Ügyészség munkájában részt vevő tagállam ügyészségével. Úgy tűnik, nem kell ahhoz az Európai Ügyészség tagjának lenni, hogy egy hatékony és eredményes együttműködést folytassunk az Európai Ügyészséggel – mondta.

Navracsics Tibort kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a bizottság vasárnap dönt a jogállamisági eljárás folytatásával kapcsolatban. A miniszter elmondta: korábban abban állapodtak meg, hogy a tárgyalások hatékonysága érdekében nem üzengetnek a felek nyilvánosan egymásnak, a magyar fél ezért nem hozta nyilvánosságra a bizottságnak küldött válaszlevelét. A miniszter megjegyezte: várják a döntésről szóló sajtótájékoztatót.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.