Pesti Srácok

Összeomlás fenyegeti a szlovák egészségügyet a magas gázárak miatt

null

Mindenki megoldotta, csak a magyar kormány szúrja el mindig, igaz? Hát, nem. Északi szomszédunknál ugyanis olyan szinten emelkedtek az energiaárak, hogy most már az egészségügy teljes összeomlása fenyegeti az országot. Hiába töltötték meg ők is a tározókat, az elszabadult árakat nem tudják kezelni.

Nemrég adták át a Lengyelország és Szlovákia között húzódó gázvezetéket, amely az ország energiabiztonságát hivatott erősíteni. Az 5,1 milliárd köbméteres kapacitása gyakorlatilag az ország éves gázfogyasztását is képes fedezni. A helyzet annyira kedvező, hogy az északi szomszédokkal is megkezdték a gazdasági együttműködés alapjait lefektető tárgyalásokat – írja az Újszó.

Az energiaárak óriási emelkedése azonban kilátástalan helyzetbe taszította a kórházakat. Mivel nincs elegendő anyagi forrásuk a számlák rendezésére, ezért előfordulhat, hogy néhány kórháznak be kell zárnia. A nagykürtösi kórháznak például hatszor annyit kellene fizetnie az energiaszámláért, mint eddig, ezért félő, hogy a következő hónapokban már nem képes állni a költségeket. Spórolásba kezdett a kórházak, klinikák és rendelők többsége: a radiátorok ezért hidegebbek lesznek, sok helyen pedig csak délig fogadják a betegeket. Vannak olyan egészségügyi intézmények is, ahol sem fűteni, sem pedig világítani nem fognak télen.

Forrás: Újszó; Fotó: EPA/Darek Delmanowicz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.