Pesti Srácok

Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány

null
Az ipari mezőgazdaság monokultúrás nagytáblái a biodiverzitás szempontjából sivatagok (kép forrása: agronaplo.hu)

A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3 százalékra mérséklődjön – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca vasárnapi közleménye szerint.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű kultúrákat különösen súlyosan érinti, illetve az állattenyésztők takarmánybázisát is veszélyezteti. A hitelmoratórium lehetőségének megteremtése után újabb kormányzati segítségről született döntés annak érdekében, hogy a termeléshez szükséges inputanyagok robbanásszerűen megemelkedett költségei által eleve nehéz helyzetben lévő gazdálkodók egy jelentős részének napi működését ne lehetetlenítse el az aszály, a mezőgazdasági termelés további finanszírozása megoldott legyen.

– tette hozzá a tárcavezető. A miniszter hangsúlyozta: az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs javaslatára a kormány az évszázad egyik legsúlyosabb aszályát elszenvedő agrárvállalkozások számára kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét biztosítja. A döntés értelmében a kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó által újonnan felveendő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb 14 százalékos kamattámogatást biztosít olyan módon, hogy a hitelek éves kamatterhe 3 százalék legyen. A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelek esetében nyújtható. A program egyéb feltételei változatlanok maradnak a közlemény szerint.

PestiSracok facebook image

A szükséges jogszabály-módosításokat és a végrehajtásban közreműködő partnerekkel az egyeztetéseket az Agrárminisztérium soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitel minél előbb hozzáférhető legyen. A tárcavezető elmondta: a gazdák a nehézségek idején is számíthatnak a kormányra. Az agrárium előtt álló kihívásokat ugyanis közösen összefogva, a nehézségekből erőt merítve, együtt lehet leküzdeni – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: agronaplo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.