Pesti Srácok

Újrakezdődik az állatjogi aktivisták rémálma: januártól véget ér a nyérctenyésztésre bevezetett tilalom Dániában

Újrakezdődik az állatjogi aktivisták rémálma: januártól véget ér a nyérctenyésztésre bevezetett tilalom Dániában

A dán kormány úgy döntött, nem hosszabbítja meg a nyérctenyésztésre vonatkozó, december végéig hatályos tilalmat, amelyet azután vezettek be, hogy 2020 őszén a koronavírus különböző mutációit mutatták ki az ország nyércállományában.

A dán egészégügyi kutatóintézet legújabb kimutatásában alacsonynak ítélte meg a nyérctenyésztés emberi egészségre mért kockázatát. Az élelmezési, mezőgazdasági és halászati minisztérium ezért úgy döntött, hogy szigorú előírások mellett ugyan, de januártól engedélyezi az egyébként bundájukért tenyésztett állatok szaporítását.

A dán kormány 2020 novemberében rendelte el az ország 17 milliós nyércállományának leölését az állatokban felfedezett koronavírus-mutációk miatt. A rendelkezés nagy botrányt váltott ki, különösen azután, hogy kiderült: Mogens Jensen akkori élelmiszerügyi és mezőgazdasági miniszter jogalap nélkül adta ki az utasítást. A kormány csak utólagosan teremtette meg a rendelet jogi alapját, az élelmiszerügyi miniszter azonban még 2020 novemberében lemondott. A nyérctenyésztést betiltották, a károkat elszenvedő tenyésztőknek pedig kompenzációt ajánlottak fel.

Rasmus Prehn jelenlegi élelmiszerügyi miniszter pénteken közölte, hogy még a nap folyamán tárgyalni fog a dán nyércszőrmeipar képviselőivel, hogy felülvizsgálják a fertőzés megelőzésére hozott szabályokat az iparban. Mint azt a kormány elárulta, állatorvosok és egészségügyi hatóságok közösen alkották meg azt az irányadó modellt, amely a tenyésztők számára előírja a nyércállományokban megjelenő koronavírus-fertőzés kezelésének helyes módját.

PestiSracok facebook image

Dánia mellett lengyelországi és litvániai nyércekben is felfedezték a koronavírus egyes mutációit. Svédországban ugyancsak betiltották ezen menyétfélék tenyésztését, Finnországban pedig oltóanyagot fejlesztettek ki a nyércek számára a fertőződés ellen. Dánia a világ egyik legnagyobb nyércszőrme-exportőrei közé tartozik. A mintegy 1500 tenyésztőt tömörítő Koppenhága Szőrme szervezet a világ nyércállományának negyven százalékáért felel.

Forrás: MTI; Forrás: zooninstitutes

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.