Pesti Srácok

A Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Lynx gyalogsági harcjárművet

null

A budapesti Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et és az ARV Buffalo harcjárművontatót.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a járműveket 8 és 16 óra között lehet megnézni, a katonai szolgálat iránt érdeklődők a kitelepülő toborzó ponton kaphatnak információt. Emlékeztettek: a Lynxet háromfős személyzet – járművezető, irányító, parancsnok – működteti. A járművet a hadszíntérnek és a várható feladatoknak megfelelően lehet átalakítani, legyen szó békefenntartásról, városi hadviselésről, aszimmetrikus műveletekről, vagy hagyományos – más gépesített egységekkel vívott – ütközetekről. Hozzátették: a Hősök terén vasárnap megtekinthető lesz a Gidrán nevet viselő többfeladatú, de elsősorban támogató szerepkörben alkalmazandó, jó terepjáró képességű, páncélozott harcjármű is, továbbá két BTR páncélozott szállító harcjármű is.

A Lynx harcjárművek ünnepélyes átadása szombaton volt. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint 2023-ig 46 Lynx harcjárművet szállít a Rheinmetall a Magyar Honvédségnek, azután 2029-ig 172-t, amelyeket Magyarországon gyártanak majd.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.