Pesti Srácok

Amint nem a republikánus államokban vannak, máris problémásak lettek a bevándorlók

Amint nem a republikánus államokban vannak, máris problémásak lettek a bevándorlók

Mégsem Isten ajándékai és csillogószemű atomtudósok a bevándorlók Washington számára, amint demokrata államokba kerülnek. Történt ugyanis, hogy a határmenti republikánus vezetők által tovább küldött migránsok miatt New York polgármestere szükségállapotot rendelt el. Furcsa módon addig, amíg a bevándorlókat Texasban tervezték letelepíteni, az összes hasonló lépést kirekesztőnek és rasszistának ítélték.

Szeptember óta naponta 5–6 busszal, szervezetten érkeznek a városba azok az illegális bevándorlók, akik Latin-Amerika országaiból törvénytelenül léptek be az Egyesült Államok területére. Az érkezőket rendőrök és a bevándorlási hivatal munkatársai fogadják. A republikánus vezetésű déli államok, így Texas, Arizona és Florida kormányzói rendszeresen küldik tovább a hozzájuk érkezett migránsokat a demokrata vezetésű államokba – írja a Híradó.hu.

Április óta 17 ezren érkeztek New Yorkba. Eric Adams, a város polgármestere azt mondta, New York elérte kapacitásának a határait, nem tud több migránst elhelyezni, mert a hajléktalanszállók már elérték befogadóképességük felső határát, és azok a hotelek is, amelyeket a város bérelt, hogy azokban helyezzen el migránsokat. A polgármester vészhelyzetet hirdetett.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a demokrata polgármester, hozzátéve: New Yorknak segítségre van szüksége a központi kormány és New York állam részéről is, mert egyedül nem tud már megbirkózni ennyi illegális bevándorlóval.

– fogalmazott egy kampányrendezvényen Texas állam republikánus kormányzója, Greg Abbott, utalva arra, hogy nemcsak New Yorkba, hanem Washingtonba, Chicagóba, valamint Martha’s Vineyard-ra, a demokrata elit közkedvelt pihenőhelyére, sőt, Kamala Harris alelnök rezidenciájához is szállítottak migránsokat. Mint mondta, a demokrata vezetésű városoknak és a politikusoknak szembesülniük kell a határválság valóságával. A demokraták és a Biden-kormány engedékeny hozzáállása ugyanis valóságos robbanást idézett elő a déli határokon – állítja a texasi kormányzó. Greg Abbott szerint a demokrata politikusoknak észre kell venniük, hogy a helyzet tarthatatlan, mivel már naponta ezrek lépik át a mexikói–amerikai határt.

A republikánusok szerint Joe Biden elnöksége alatt valóságos bevándorlási hullám érte el az országot: az amerikai határőrség egy év alatt több mint kétmillió illegális határátlépést regisztrált. Az érkezők túlnyomó többségét a jelenlegi szabályok szerint nem lehet visszaküldeni. A déli határállamok vezetői azt is a demokrata vezetés szemére vetik, hogy nem hajtják végre a Donald Trump elnöksége alatt született és máig hatályos rendeleteket a határ védelméről. Az arizonai kormányzó ezért arról döntött, hogy a tervezett határkerítés hiányzó darabját teherkonténerek felhasználásával pótolják ki, így akadályozva az illegális határátlépéseket.

Forrás: híradó.hu; Fotó: MTI/EPA/EFE/Joebeth Terríquez

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?