Pesti Srácok

Az oroszok szerint az összes célpontot eltalálták a hétfői támadás során, amit akartak

Az oroszok szerint az összes célpontot eltalálták a hétfői támadás során, amit akartak

Nagy hatótávolságú, precíziós légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást az ukrán katonai irányítási és az energetikai rendszerekre az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint a támadás elérte célját, az összes kijelölt létesítmény eltalálták. A csapások célpontjait Konasenkov nem nevezte meg. A frontokon történteket ismertetve azt mondta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk irányában és a "Luhanszki Népköztársaságban" két ukrán taktikai századcsoportot és két külföldi "zsoldosalakulatot" ért orosz csapás. Állítása szerint ennek következtében több mint 110 katona és harcos elesett, egy harckocsi, három páncélozott harcjármű, két kisteherautó és két egyéb jármű pedig megsemmisült.

A luhanszki régióban, Liman irányában, három taktikai századcsoporttal megkísérelt ukrán támadásokat vertek vissza az orosz erők, több mint 170 ukrán katonát megölve, valamint három harckocsit, öt páncélozott harcjárművet és kilenc járművet üzemképtelenné téve.

Donyeck irányában a beszámoló értelmében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán több mint 60 ukrán katonát, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet és két járművet semmisített meg. Mikolajiv-Krivij Rih irányában ukrán taktikai századcsoportok négy támadást kíséreltek meg a Herszon megyei Pjatihatki, Cservoni Jar, Iscsenko és Zelenji Haj település felé, több mint 70 katonát és zsoldost, öt páncélozott harcjárművet, hét járművet és egy német Panzerhaubitze-2000 önjáró tüzérségi löveget veszítve.

PestiSracok facebook image

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi erők nyolc ukrán vezetésipontot, 57 lőállásban lévő tüzérségi egységet, 136 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve négy lőszerraktárt. Az orosz légvédelem lelőtt 13 ukrán drónt, négy HIMARS- és Vilha-lövedéket, valamint hét HARM radarelhárító rakétát. Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 328 repülőgépet, 167 helikoptert, 2393 drónt, 384 légvédelmi rakétarendszert, 6213 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 879 rakétasorozatvetőt, 3540 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 6920 speciális katonai járművet veszítettek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.