Pesti Srácok

Brüsszelben is vizsgálják Ursula von der Leyen korrupciós ügyeit

Brüsszelben is vizsgálják Ursula von der Leyen korrupciós ügyeit

Igaz, hogy a nemzetközi sajtó már évek óta foglalkozik Ursula von der Leyen korrupciógyanús ügyeivel, Brüsszelben mégis csak most kezdtek vizsgálódni a botrány kapcsán. Így talán végre nemcsak a magyar jobboldali politikusok vegzálásával foglalkoznak az uniós vezetők, hanem utánanéznek például annak az ügynek is, amelyben a gyanú szerint az Európai Bizottság elnöke az elképesztően túlárazott vakcinabeszerzésekkel több tízmilliárd eurós extraprofithoz juttathatta a Pfizert és a BioNTech-et. Miután a szerződéseket megkötötték, Ursula von der Leyen férje hirtelen a Pfizer egyik partnercégének orvosigazgatója lett.

Ursula von der Leyen korrupciógyanús uniós vakcinabeszerzésekben játszott szerepe csak egy azon botrányok közül, amelyek miatt az Európai Bizottság elnöke a sajtóhírekbe került az elmúlt időszakban. A koronavírus elleni oltóanyag gyártóival kötött, valószínűsíthetően súlyos jogsértéseket megvalósító szerződéseket és háttérmegállapodásokat már vizsgálja az Európai Parlament koronavírussal foglalkozó különbizottsága – emlékeztet az Origo.

Az ügy számos részlete azonban már a nyilvánosság előtt is jó ideje ismert, hiszen a New York Times már 2021 áprilisában beszámolt arról, hogy Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla meglehetősen szokatlan módon tárgyaltak – hónapokon keresztül váltottak egymással privát sms-eket –, hogy tető alá hozzanak egy megállapodást 1,8 milliárd adag koronavírus elleni Pfizer/BioNTech oltóanyagról.

Az amerikai lap cikkének megjelenése után egy újságíró megpróbált nyilvános hozzáférést kérni a szöveges üzenetekhez, és amikor ezeket nem kapta meg, az uniós ombudsmani hivatalhoz fordult. Utóbbi vizsgálata azonban arra jutott, hogy az Európai Bizottság nem is továbbított az elnöki kabinethez arra vonatkozó, kifejezett kérést, hogy szöveges üzeneteket keressenek. Mindössze arra kérték meg Von der Leyen hivatalát, hogy "a belső nyilvántartási kritériumoknak megfelelő dokumentumokat" próbáljanak előkeríteni. Mint kiderült, az sms-eket nem sorolták ebbe a kategóriába. Emiatt az ombudsman a hivatali visszaélés tényállását állapította meg, és az üzenetek utáni szélesebb körű kutatására szólította fel.

PestiSracok facebook image

Ami bizonyos: a Pfizerrel és a német BioNTechkel kötött megaszerződés értelmében Brüsszel 2020 vége és 2023 között 35 milliárd dollár értékben vásárol 900 millió adag vakcinát, további 900 millió adagra szóló opcióval. Az egy oltásra jutó 19,5 eurós ár azért elképesztően magas, mert a Pfizer mindössze 5,9 eurós "önköltségi" áron adott el vakcinákat az Afrikai Unió országainak, így az EU-val kötött ügylet révén az amerikai és a német cég nagyjából 25 milliárd eurós extra nyereséget könyvelhet el.

Érdekes fejlemény, hogy miután a szerződések 2020 augusztus és november között megszülettek, 2020 decemberében Heiko von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének férje az Orgenesis nevű amerikai farmakon cég orvosigazgatója lett. Ez a cég sejt- és génterápiával foglalkozik, és ezen az elven működik a Pfizer oltóanyaga is. Az Orgenesis pedig szoros kapcsolatban áll a Pfizerrel.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.