Pesti Srácok

Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása Mezőhegyesen

null

Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása csütörtökön, Mezőhegyesen. A 10,5 milliárd forintos program révén a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözhető földterülete megduplázódott. Nagy István agrárminiszter az átadó ünnepségen elmondta, hogy az öntözéses gazdálkodás manapság az egyik legkomplexebb rendszer, amely az agrárium versenyképességének fejlesztését, az élelmiszerszuverenitás elérését szolgálja.

– mondta a miniszter, aki szerint "ez a mai nap üzenete". A tárcavezető kiemelte, hogy a talajnedvesség Európa-szerte csökken; a magyar földterületek 46 százalékát sújtotta idén aszály. A vizet bő vízhozamnál kell betározni a későbbi felhasználás céljával, de nemcsak öntözni kell, hanem változtatni a talajművelésen, és fel kell ismerni a vetőmagok genetikai potenciálját is. Szomorúnak nevezte, hogy 2021-ben országosan a 174 200 hektárnyi vízjogilag engedélyezett öntözhető terület körülbelül felén, 85 ezer hektáron öntöztek csak.

PestiSracok facebook image

– mondta. Nagy István szólt arról, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében kiemelten támogatják az öntözési beruházásokat és az öntözési közösségeket.

– emelte ki. Hozzátette: támogatják az öntözési közösségek együttműködését is, már 26 közösség részesült 1,8 milliárd forint támogatásban; a pályázatokat év végéig lehet beadni. A miniszter szólt arról, hogy az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tettek az öntözéses gazdálkodás fejlesztése érdekében: létrejöttek az öntözési közösségek – jelenleg 142-t ismertek el, amelyek összesen több mint 63 ezer hektáron folytatnak öntözéses gazdálkodást, de alakulóban van még 73 közösség –, és több tízmilliárd forint értében valósultak meg öntözési beruházások.

– fejtette ki. Csányi Attila, a beruházás gépbeszállító partnere, a KITE Zrt. igazgatóságának alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az idei aszályos nyár miatt a mezőgazdasági kibocsátás körülbelül 30 százaléka veszett oda; a gazdasági kár 500 milliárd forint körül alakul.

– mondta, hozzátéve, hogy ezzel még mindig csak azt a szintet érnénk el, ahol az 1970-es években tartottunk. Csányi Attila elmondta, hogy hektáronként körülbelül 3 millió forintból építhető ki az öntözés, és e beruházások megtérülési ideje a klímaváltozás miatt 10 év alá csökkent. Hozzátette: a KITE előrejelzéseket is adó országos meteorológiai hálózatot is működtet, emellett talajművelési, öntözési javaslatokat is ad a gazdáknak. Reményét fejezte ki, hogy a mezőhegyesi mintaprojekt "katalizátora lehet egy most elinduló, országos öntözésfejlesztési programnak".

A mezőhegyesi beruházáshoz 8,5 milliárd forintot a magyar állam biztosított tőkeemelés formájában; kétmilliárd forintot pedig a ménesbirtok tett hozzá önrészként. Nyolcvanegy öntözőgépet szereztek be, amelyek teljes hossza csaknem 38 ezer méter. A gépek digitálisan, a távolból indíthatóak, saját rádiófrekvenciás irányító rendszerrel működnek. Az eddigi 2445-ről 5171 hektárra nőtt az egyidejűleg öntözhető terület, amely európai szinten is jelentős nagyságú. Az öntözővizet a Maros folyóból biztosítják. A beruházással a hibridkukorica mellett egyéb növénykultúrák is öntözhetővé váltak. Az egyidejűleg öntözhető terület növelésével a növénytermesztés képes kiszolgálni a robotizált tehenészet tömegtakarmány-igényét. Az építési munkálatok 13 hónap alatt, a gépbeszerzések és telepítések 19 hónap alatt valósultak meg. A kivitelezési munkákat a Délút és a Békés Drén végezte. Magyarországon jelenleg 80–90 ezer hektáron – a szántóterületek alig 1–2 százalékán – folyik öntözéses gazdálkodás. Az uniós átlag ennek a háromszorosa. A nemzeti öntözésfejlesztési mintaprogram célja, hogy a magyar mezőgazdaságban bemutasson egy környezetkímélő, a vízzel takarékosan bánó, mégis hatékony technológiát, amelyet nagy területen alkalmazva garantálható a termelés biztonsága, és emelhető annak mennyisége – ennek mintaprogramja zajlott Mezőhegyesen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.