Pesti Srácok

Észak-koreai ballisztikus rakéta haladt el Japán fölött

Észak-koreai ballisztikus rakéta haladt el Japán fölött

Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött, 2017 óta először. A dél-koreai hadsereg közölte, hogy Phenjan egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, amely kelet felé haladt és elrepült a japán szigetvilág felett – jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség.

A dél-koreai vezérkari főparancsnokság beszámolója szerint több mint nyolc hónapja ez volt az első észak-koreai középhatótávolságú rakéta indítása. A rakétát Észak-Korea Csagang tartományából indították, a kínai határ közeléből. Az első becslések szerint 4500 kilométeres távolságot és 970 kilométeres maximális magasságot ért el. A dél-koreai elnök, Jun Szogjol meggondolatlan provokációnak nevezte az akciót, és válaszlépéseket sürgetett.

Kisida Fumio japán miniszterelnök "felháborítónak" nevezte a kísérletet, Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára pedig azt mondta, hogy az közvetlen fenyegetést jelent a régióra és a globális közösségre. Közel öt év óta ez volt az első alkalom, hogy észak-koreai rakéta haladt el Japán fölött. Tokiói források szerint Japántól mintegy 3000 kilométerre keletre landolt a Csendes-óceánban. Hamada Jaszukazu tokiói védelmi miniszter szerint ez volt a legnagyobb vízszintes távolság, amelyet észak-koreai rakéta eddig megtett. A rakétakísérlet miatt a hatóságok felszólították Hokkaidó szigetének lakóit, valamint Honsún, az ország legnagyobb szigetén lévő Aomori prefektúrának lakosait, hogy vonuljanak óvóhelyre – jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Szakértők úgy látják, hogy Phenjan a dél-koreai és az amerikai haderők legutóbbi tengeri manővereire adott reakcióként fokozta rakétakísérleteit az utóbbi időben. A négynapos dél-koreai haditengerészeti gyakorlaton részt vett a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó is. Közel négy év óta ez volt az első amerikai repülőgéphordozó-bevetés Dél-Koreában.

PestiSracok facebook image

Észak-Korea rendszeresen azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a Dél-Koreával folytatott katonai manőverek révén támadásra készül – amit mindkét ország cáfol. Értesülések szerint Észak-Korea egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta tesztelésére is készül, és valószínűleg 2017 óta az első atomkísérletére. A phenjani parlament szeptember elején fogadta el az állami nukleáris politikáról szóló törvényt, amely nemcsak ellenséges erők támadása esetén, hanem az észak-koreai vezetés elleni fenyegető támadás esetén is előírja a nukleáris fegyverek alkalmazását. Észak-Koreát nukleáris fegyverprogramja miatt szigorú nemzetközi szankciók sújtják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.