Pesti Srácok

Fogy a levegő Von der Leyen körül – Az Európai Ügyészség vizsgálatot indított a vakcinák uniós beszerzésével kapcsolatban

null

Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított a koronavírus elleni vakcinák európai uniós beszerzésével kapcsolatban – közölte pénteken a luxembourgi székhelyű testület.

Az elsősorban az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel és az uniós költségvetés ellen elkövetett csalásokkal szemben eljáró EPPO honlapján közzétett közleményben az áll: a testület a rendkívül nagy érdeklődés miatt megerősíti, hogy vizsgálat van folyamatban, de további részleteket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra. Az Európai Bizottság az uniós tagállamok nevében több százmillió adag vakcinára vonatkozó szerződéseket kötött különféle gyógyszergyártó vállalatokkal. Azt, hogy ennek a folyamatnak melyik része tartozik az EPPO vizsgálatának hatálya alá, nem hozták egyelőre nyilvánosságra.

Tavaly áprilisban a The New York Times című amerikai napilap arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer amerikai gyógyszercég igazgatója, Albert Bourla sms-eket váltott egymással, amelyek elősegítették a mintegy 1,8 milliárd adagnyi vakcina uniós beszerzését. Az sms-ek tartalmára vonatkozóan számos újságírói kérdés érkezett az Európai Bizottsághoz, amelyekre a testület nem válaszolt érdemben.

Az európai ombudsman idén januárban arra kérte a brüsszeli bizottságot, hogy végezzen átfogó kutatást az sms-ek után, és amennyiben léteztek, a tartalmukat hozzák nyilvánosságra. Az ombudsman vizsgálata során később kiderült, hogy a bizottság az elnöki kabinetet fel sem kérte arra, hogy keresse meg a szóban forgó szöveges üzeneteket. Ehelyett olyan dokumentumokat bocsátott rendelkezésre, amelyek megfelelnek a bizottság belső nyilvántartási kritériumainak. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy ez "hivatali visszásságnak" minősül, és felkérte a testületet, hogy végezzen szélesebb körű kutatást a szöveges üzenetek után.

PestiSracok facebook image

Egy 2001-es uniós rendelet szerint "adathordozótól függetlenül minden olyan adattartalom" a nyilvánosság számára hozzáférhető uniós dokumentumnak minősül, amely "az intézmény feladatkörébe tartozó politikára, tevékenységre és döntéshozatalra vonatkozó üggyel kapcsolatos". Az Európai Számvevőszék (ECA), az unió költségvetési ellenőrző szerve azt állítja, hogy a vakcinabeszerzésre vonatkozó előzetes tárgyalásokról írt szeptemberi jelentéséhez nem kapta meg a kért információkat az Európai Bizottságtól.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.