Pesti Srácok

Giorgia Meloni elfogadta a kormányalakítási megbízatást (frissítve!)

null

Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FDI) elnöke a Sergio Mattarella államfővel tartott újabb találkozón. A kormány szombat délelőtt teszi le esküt – közölte az elnöki palota főtitkára pénteken.

Giorgia Meloni személyesen olvasta fel sajtónak a miniszteri névsort. Az FdI két szövetségese, a Liga és a Hajrá, Olaszország (FI) adja a két kormányfő-helyettest. Egyikük Antonio Tajani, a FI politikusa, aki egyben a külügyminiszter is lesz, a másik Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki a kikötőkért is felelős infrastrukturális tárcát vezeti majd. Utóbbi jelentős minisztériumnak számít annál is inkább, mivel a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források jelentős része infrastrukturális beruházásokat fedez. A kormány huszonnégy tagjából öt-öt a FI-nek és a Ligának jutott. Giorgia Meloni az ország első női miniszterelnöke.

A gazdasági minisztérium élére Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa kerül, aki a korábbi Draghi-kormányban a gazdasági fejlesztésért volt felelős. Az új belügyminiszter Matteo Piantedosi prefektus, aki a volt belügyminiszter Matteo Salvini kabinetfőnöke volt. Védelmi miniszter lett a Giorgia Meloni egyik legközelebbi munkatársaként ismert Guido Crosetto. Szintén az FdI politikusa, Raffaele Fitto EU-ügyi tárca nélküli miniszter lesz, és a kohézióért és a gazdasági helyreállítási források felhasználásáért is felelős lesz. Szakértői kormánytagnak számít Carlo Nordio nyugalmazott ügyész, aki az igazságügyi miniszteri széket kapta meg, és az egészségügyi miniszter, Orazio Schillaci orvos, a római Tor Vergata egyetem rektora.

Több minisztérium hatásköre bővül; újdonságnak számít a születési politikáért is felelős családügyi, valamint a fogyatékosággal élőkért felelős minisztérium. A volt szicíliai kormányzó, Nello Musumeci vezeti a Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztériumot, amely mostantól a tengeri politika hatáskörét is megkapja. A gazdasági fejlesztési minisztérium új nevében az szerepel, hogy a vállalatokért és az olasz nemzeti termékek védelméért is felelős. A mezőgazdasági minisztérium nevében feltüntetik, hogy a tárca biztosítja az élelmiszerszuverenitást.

PestiSracok facebook image

Az Olasz Testvérek vezette jobboldali koalíció nyerte a szeptember 25-i parlamenti választásokat. Az államfő csütörtökön és pénteken konzultált a pártokkal.

– nyilatkozta Sergio Mattarella, aki köszönetet mondott Mario Draghi távozó kormányfőnek.

– írta közösségi oldalán Matteo Salvini.

Az új kormány jövő héten kér bizalmat a parlamentben.

Forrás: MTI; Fotó: Silvio Berlusconi Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.