Pesti Srácok

Giorgia Meloni szerint a békét nem a szivárványos zászlókkal való tüntetések teremtik meg

Giorgia Meloni szerint a békét nem a szivárványos zászlókkal való tüntetések teremtik meg

A békét Ukrajna támogatásával lehet elérni Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, akinek kormánya a felsőházban is bizalmat kapott szerda este. A szenátus 115 igen, 79 nem szavazattal és 5 tartózkodással bizalmat adott a Meloni-kormánynak, miután a képviselőház többsége már kedden támogatásáról biztosította.

Giorgia Meloni ugyanazt a beszédet nyújtotta be a felsőházban, amelyet az alsóházban mondott el. A frakciók szándéknyilatkozataira válaszolva a kormányfő kitért az ukrajnai háborúra. Úgy vélte, hogy a háborúkban a felek közötti tárgyalásokat csakis egyensúlyteremtéssel lehet előmozdítani.

– mondta Giorgia Meloni, arra utalva, hogy a pacifisták ilyen zászlókkal tüntetnek.

PestiSracok facebook image

Az új kormányfő a jövőbeni terveiről is beszélt

A jobboldali miniszterelnök beszédében egyebek között bejelentette, hogy fel akarja emelni a készpénzbefizetések felső határát a jelenlegi kétezer euróról tízezer euróra. A koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt források felhasználásának felgyorsítását ígérte, miután a tavaly az előirányzott 42 milliárd euróból Róma csak 21 milliárdot használt fel.

A párt- és frakcióvezetők felszólalásai között várakozás előzte meg a Hajrá Olaszországot (FI) elnöklő Silvio Berlusconi szavait, aki kilenc év után tért vissza a parlamentbe, ahonnan 2013-ban adócsalás miatti jogerős ítélet miatt zárták ki. Berlusconi örömét fejezte ki, hogy éppen akkor térhetett vissza a szenátusba, amikor az olaszok ismét a jobbközépre bízták a kormányzást. Emlékeztetett, hogy 28 évvel korábban ő indította útjára a jobbközép koalíciót. Korábban fenntartást váltottak ki Giorgia Meloni részéről is Berlusconi kijelentései, miszerint továbbra is szoros baráti kapcsolatot ápol az orosz elnökkel, és a háborúért az ukrán elnököt tartja felelősnek. Berlusconi most azt hangoztatta, hogy a Hajrá Olaszország és ő személyesen sohasem hozott olyan nemzetközi politikai döntést, amely ne a nyugat és a szabadság mellett foglalt állást.

– mondta Silvio Berlusconi. Megjegyezte: elkötelezettségét senki sem vonhatja kétségbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.