Pesti Srácok

Jövedelmező volt a DatAdatnak a választás – annak ellenére, hogy a baloldal hatalmasat bukott

Jövedelmező volt a DatAdatnak a választás – annak ellenére, hogy a baloldal hatalmasat bukott

Kétmilliárd forintot zsebelhetett be a választást megelőző 12 hónap alatt a Gyurcsány Ferenc bizalmasaihoz köthető kommunikációs és adatelemző cég, a DatAdat – számolt be a Magyar Nemezt. A társaság beszámolója szerint a bevételük nagyja 67 ezer forint kivételével azonban gyorsan el is párolgott, a nemzetközi hálózatba ékelődő kft. ugyanis körülbelül 1,8 milliárd forintot költhetett el úgynevezett eladott (közvetített) szolgáltatásokra. A DatAdat és holdudvara mostanában újra a figyelem középpontjába került, ugyanis a külföldről finanszírozott magyarországi baloldalt segítő cégcsoportnak számos külföldi vállalkozása van, és a bécsiben az amerikai Demokrata Párt emberei a többségi tulajdonosok – olvasható az Adatradar, a közérdekű adatigénylések portáljának cikkében. A cégnél érdemes egyébként dolgozni, mert az alkalmazottak több mint félmillió forintot vihettek haza havonta, a tagoknak pedig nagyon szép osztalék ütötta a markukat.

Legalább ötvenmillió forintos többletbevételre tehetett szert tavaly a DatAdat Professional Kft., miközben a főként pénzügyi műveletekből származó adózott eredményük a 2020-as 457 millió forint kétszeresére nőhetett – számolt be a Magyar Nemzet június 1-jén a Bajnai Gordonhoz, Ficsor Ádámhoz, Szigetvári Viktorhoz és Dessewffy Tiborhoz, tehát a baloldal emblematikus figuráihoz köthető cégről. Ugyanakkor a tanácsadással, adatelemzéssel és adatfeldolgozással foglalkozó társaság az elmúlt évben az első negyedév végét választotta a mérlegfordulója napjának, így az országgyűlési választások előtti működéséről nehéz biztosat állítani.

Tízszeres növekedést értek el

A kft. legfrissebb beszámolója az osztalék szempontjából kiábrándító adatokat tartalmazott: egy fillért sem fizettek ki a tagoknak, viszont az értékesítés nettó árbevétele meghaladta a kétmilliárd forintot – írja az Adatradar. Ezzel több mint tízszeres növekedést produkáltak 2020-hoz képest, egy olyan időben, amikor a koronavírus-járvány hullámai maguk alá gyűrték a gazdaságot, és a gyógyszeripart leszámítva mindenki a túlélésért küzdött.

PestiSracok facebook image

A DatAdat vezetői a baloldal által bevallott kampánykiadások (3,5 milliárd forint) csaknem hatvan százalékának megfelelő összeget zsebelhettek be a 2021. április 1-től 2022. március 31-ig terjedő időszakban. Tekintettel arra, hogy a választást április 3-án tartották, az arány ennél akár jóval magasabb is lehet.

A baloldal kampányának háttérmunkáját látta el a cég

Azt természetesen nem tudni, hogy a kétmilliárd forint hányadrésze származhatott a hat ellenzéki párttól, valamint a Márki-Zay Péter mögött álló Mindenki Magyarországért Mozgalomtól. A bukott miniszterelnök-jelölt mindenesetre a 24.hu-nak elismerte korábban: a társaság végezte a háttérmunka nagyját. Sőt, a portálnak nyilatkozó politikusok és aktivisták közül volt, aki elmondta:

Zsíros fizetést kaptak az alkalmazottak

Számos kérdést felvet, hogy a fent említett kétmilliárd forintból csupán 67 ezer forint maradt meg adózott eredményként, és az is, hogy 1,8 milliárdot költöttek el úgynevezett eladott (közvetített) szolgáltatásokra. A további kiadásaik valószínűleg az ellenzéki kampányban való aktív részvételükkel függhetnek össze. Az általános statisztikai létszám 28 főre, a személyi jellegű ráfordítás pedig 189 millió forintra nőtt a DatAdatnál – az utóbbi egyébként azt jelenti, hogy az alkalmazottaira átlagosan 560 ezer forintot szánt a cég havonta.

Csaknem kétmilliárd forint tűnt el

A DatAdat beszámolóit részletesen megvizsgáló Adatradar cikke szerint a cég értékesítésből származó bevételei 2019, vagyis az önkormányzati választás éve óta rendre meghaladhatják a százmillió forintot, 2020-ban viszont a pénzügyi műveletek bevételei ugrottak óriásit, csupán kétszázezerről 529 millió forintra. Elsősorban ennek volt köszönhető az is, hogy az árbevétel nem egészen hetvenmilliós növekedése mellett az adózott eredmény növekménye meghaladta a 450 milliót, ezáltal több mint százszorosára nőtt 2020-ban. Abban az évben 465 millió forintnyi osztalékelőleg üthette a tagok markát. Hogy most miért és hova párolgott el csaknem kétmilliárd forint, az egyelőre rejtély, amit még izgalmasabbá tesz, hogy a társaság egy nemzetközi cégháló része, amelynek külföldi tagjaira alig-alig van rálátás.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.