Pesti Srácok

Karácsony Gergely a katasztrófavédelemhez fordult, a kukásoknak pedig bruttó kétszázezer forint pluszt ígért

null

Ma kora reggel, mondhatni hajnalban, Karácsony Gergely főpolgármester személyesen látogatott ki a hulladékrakodók azon telephelyére, ahonnan az elmúlt napokban a sztrájk kiindult. Egy az Indexhez került levél szerint Karácsony a katasztrófavédelemhez fordult segítségért, hogy elkerülje "a súlyos közegészségügyi kockázat" kialakulását.

A főpolgármester tegnapi keltezésű keltezésű levelében Varga Ferenc tűzoltó dandártábornokhoz, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósága vezetőjéhez fordul segítségért:

A Blikk információi szerint a főpolgármester a kukásoknak személyesen is megígérte, amit tegnap a Facebookra kitett, miszerint a főváros a jelenlegi helyzetben csak annyit tehet, hogy minden dolgozónak bruttó 200 ezer forintos egyszeri összeget adnak a rezsidíjak kompenzálására, továbbá ettől függetlenül megmarad a bruttó 120 ezer forintos karácsonyi jutalom is.

Budapest vezetése szerint a főváros azért van nehéz helyzetben, mert az állam, a hulladékszállításban a Kukaholdingnak nevezett állami cég, 15 milliárd forintot nem fizetett vissza Budapestnek. A cég ezeket az állításokat közleményében határozottan tagadta, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) közleményét a fővárosi helyzettel kapcsolatban:

PestiSracok facebook image

Forrás: Index és Blikk, Vezető kép: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.