kukások
A szakszervezetet nem érdekli, ha Mártha Imre lazacot reggelizik munkaidőben egy balatoni étteremben, csak a fizetésemelést intézze el
A Metropol szellőztette meg, hogy Mártha Imre, a fővárosi közműholding-cég vezetője munkaideje jelentős részét a csopaki Buborékban tölti, ahol rendszeresen tűnik fel 60 milliós Bentleyjével lazacot reggelizni. A portál végre elérte a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetét, akik úgy reagáltak: kollégáikat nem érdekli, hol mulatja az idejét a főnökük, csak a fizetésemelést intézze el.Vállalhatatlan stílusban tárgyalt és megalázó ajánlatot tett Karácsony milliárdos cégvezetője a kukásoknak (Videó)
Kiszórják a maradék pénzt a budapesti kasszából, de ezen kívül nem segítenek Karácsonyék a szemétszállítókon – ezt tükrözi az a megállapodás, amelyről az FKF közleményben büszkélkedett. Mindezt olyan tárgyalás során sikerült elérni, ahol az FKF egyébként milliárdos vezetője a dolgozók sok havi bérének megfelelő értékű öltözetben, lekezelő stílusban „oktatta” a sztrájkoló alkalmazottakat. A főváros egyébként szokás szerint a kormányra mutogatott annak kapcsán, hogy miért nem emelik a szemétszállításban tevékenykedők bérét, erről a kifogásról azonban szintén hamar kiderült, hogy semmilyen valóságalapja sincs.Karácsony Gergely pár éve még azért aggódott, hogy az elégtelen szemétszállítás miatt könnyen elszaporodnak a patkányok
Most, hogy úszik az egész főváros a szemétben érdemes visszaemlékezni, hogy pár évvel ezelőtt Karácsony Gergely a kispadról azt kiabálta be az akkori fővárosi vezetésnek, hogy az elégtelen szemétszállítás is hozzájárulhat a patkányok elszaporodásához Budapesten. Patkányok viszont sajnos valóban vannak, és nem csak a belvárosban, hanem a külkerületekben is, ráadásul betegséget is terjesztenek. A szemét azonban nem csak a rágcsálók elszaporodása miatt probléma, hanem azért is, mert orrcsavaró bűzzel jár, ami nem éppen egy turistacsalogató illat és látvány.A pécsi hulladékszállítók is sztrájkoltak, a polgármester szerint jogszerűtlen volt megmozdulásuk
A pécsi önkormányzat tulajdonában álló, hulladékgazdálkodással foglalkozó Biokom NKft. 91 dolgozója előzetes bejelentés nélkül megtagadta a munkát csütörtök hajnalban - közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere, aki szerint jogszerűtlen volt a megmozdulás, a dolgozók követelése pedig "a valóságtól elrugaszkodott", ezzel együtt tárgyalna velük a városvezetés.Fidesz: törvényi feladata a fővárosi önkormányzatnak a hulladék elszállítása
Törvényi feladata a fővárosi önkormányzatnak a hulladék elszállítása, az el nem szállított kukákkal, a dolgozók bérének rendezésével kapcsolatos feladatok ellátása mind az önkormányzat felelőssége - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. Hozzátette: a hulladékszállítást az a cég végzi, amely a főváros százszázalékos tulajdonában van, és az az ember vezeti, akit Karácsony Gergely főpolgármester személyesen nevezett ki.Karácsony Gergely a katasztrófavédelemhez fordult, a kukásoknak pedig bruttó kétszázezer forint pluszt ígért
Ma kora reggel, mondhatni hajnalban, Karácsony Gergely főpolgármester személyesen látogatott ki a hulladékrakodók azon telephelyére, ahonnan az elmúlt napokban a sztrájk kiindult. Egy az Indexhez került levél szerint Karácsony a katasztrófavédelemhez fordult segítségért, hogy elkerülje "a súlyos közegészségügyi kockázat" kialakulását.Nincs megegyezés a kukásokkal, Karácsonyék nem bírtak a feladattal
Kiss Ambrus szerda délután jelentette be, hogy nem tudtak megállapodni a kukásokkal – írja a Mandiner. Kiss Ambrus szerda délután a Városházán tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a főváros útjain járó háromszázhatvan FKF-es kukásautóból csak egy vonult ki, azt pedig Mártha Imre, a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. vezérigazgatója vezette.Karácsonyék megoldása a kukások sztrájkjára: Mártha Imre átült pózolni egy kukásautóba a luxuskocsijából
Hihetetlen, de a főváros baloldali vezetése minden olyan ügyben bakot lő, ahol munkára, szorgalomra és szakértelemre lenne szükség. A Facebook és az önfényezés világa tökéletesen működik, ezeket a virtuális sikereket viszont nem sikerül átkonvertálni a valóságba. Az önkormányzati választások óta eltelt három évben csak úgy sorjáztak a megoldandó feladatok, azonban a legtöbb kihívásba beletört Karácsonyék bicskája, utána pedig a szánalmas mutogatás és felelősséghárítás maradt csak eszközként. A szemétszállítás és a hulladékkezelés az újabb robbanó bomba, amelyet Budapest baloldali vezetése nem tudott és láthatóan nem is akart kezelni, a kukások pedig sztrájkolnak a lehetetlen helyzet miatt. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ugyanis a főváros tulajdonában van, az ő kizárólagos feladatuk és felelősségük a hulladékkezelés, azonban most is csak a felelősséghárítás zajlik gőzerővel, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy 2021-ben megtörtént az elszámolás a fővárosi és az állami kukaholding között, így erre sem hivatkozhatnak Karácsonyék. Vajon mit csinál most Mártha Imre, a milliárdos csodagyerek, Karácsonyék kedvence, aki többek között az FKF-et is irányítja? Lehet, hogy újabb milliós jutalmat gründol épp magának?Nagyon úgy tűnik, hogy Karácsony hazudik, a hulladékgazdálkodási társaság ugyanis állítja, nem tartozik Budapestnek
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél (NHKV) nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási számlája a fővárosi hulladékszállítást végző cégnek, az NHKV évek óta minden szolgáltatási számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet – közölte a vállalat szerdán.Ajánljuk még