Pesti Srácok

Két új tagja lesz a háromtagú boszniai államelnökségnek, a horvát tag marad

Két új tagja lesz a háromtagú boszniai államelnökségnek, a horvát tag marad

A boszniai háromtagú államelnökség horvát tagja folytatja munkáját, míg a bosnyák és a szerb tag változik – ez derült ki a boszniai általános választások előzetes eredményeiből, amelyeket a választási bizottság több mint 90 százalékos feldolgozottság mellett közölt kedden.

A horvát Željko Komšić, a Demokratikus Front (DF) jelöltje a voksok 54,21 százalékát szerezte meg, és ezzel megtartotta helyét az államelnökségben. A bosnyák tag eddig a Demokratikus Akciópárt (SDA) politikusa, Šefik Džaferović volt, a következő négy évben viszont az egyesült ellenzék jelöltje, Denis Bećirović tölti be ezt a funkciót, aki a voksok 57,2 százalékát szerezte meg, jelentősen több szavazatot szerezve, mint az SDA elnöke, Bakir Izetbegović (37,59 százalék). A helyi sajtó szerint lehet, hogy Bakir Izetbegovićnak a gyenge eredmény miatt a pártelnökségről is le kell majd mondania.

A kollektív államelnökség szerb tagja sem marad a helyén. Milorad Dodikot Željka Cvijanović váltja, ám mindkét politikus a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) a tagja, a váltás pedig megegyezés eredménye. Milorad Dodik korábban nyolc éven át vezette Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészét, a boszniai Szerb Köztársaságot, és 2018-ban nem indulhatott újra a tisztségért, ám most ismét jelöltette magát, és az előzetes eredmények alapján ismét ő lesz az országrész elnöke. Željka Cvijanović pedig a voksok 52,67 százalékának a megszerzését követően kapott helyet a kollektív államelnökségben.

A bosznia-hercegovinai választópolgárok vasárnap az ország különböző szerveinek 518 leendő tagjáról döntöttek. Megválasztották a kollektív államelnökség három tagját, a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és két alelnökét, a boszniai szövetségi parlament alsóházának 42 képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének 83 képviselőjét, a bosnyák–horvát országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának 98 tagját, valamint a föderáció tíz kantonjának képviselő-testületi tagjait.

PestiSracok facebook image

Az előzetes eredmények szerint a szövetségi parlamentbe a három államalkotó népcsoport – a bosnyák, a horvát és a szerb – legrégebbi és leginkább nacionalista pártjainak képviselői kerültek be nagy többségben, ahogyan az országrészek parlamentjeiben sem kell a korábbiaktól jelentősen eltérő összetételre számítani. A szerb pártok közül az SNSD kapta a legtöbb szavazatot, a bosnyák pártok közül az SDA, míg a legtöbb horvát képviselőt a Bosznia-hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ BiH) delegálhatja a szövetségi parlamentbe.

Elemzők szerint nem várható változás az országban, a három államalkotó népcsoport ugyanis nem akar egymással megegyezni szinte semmiben, így maradnak azok az üzenetek és lépések, amelyek célja kizárólag az adott népcsoport szimpátiájának a megszerzése. A voksolást néhány helyen meg kell ismételni, így végleges eredmények egyelőre nem várhatók.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Armin Durgut

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.