Pesti Srácok

Ki hazudik? – Kunhalmi szerint Ujhelyi megbánta, hogy kilépett az MSZP-ből, de az EP-képviselő szerint ez nem igaz

Ki hazudik? – Kunhalmi szerint Ujhelyi megbánta, hogy kilépett az MSZP-ből, de az EP-képviselő szerint ez nem igaz

Ember legyen a talpán, aki kiigazodik az MSZP belharcán, hiszen ahány képviselő, annyiféle verziót hallhatunk arról, hogy milyen a kapcsolat Ujhelyi István és a párt között. Az EP-képviselő, aki Szanyi Tibort megpuccsolva jutott ki 2019-ben az EP-be, nemrég bejelentette, hogy kilép a pártból, mert szerinte azt újra kéne gondolni, és különben is úgy tudja, hogy nem számolnak vele a közelgő EP-választáson, így inkább új mozgalmának építésével foglalkozik és a mandátumát nem adja vissza. A pártja viszont kéri vissza, sőt, azzal vádolják, hogy pénzzel is tartozik az MSZP-nek, de arról megy a vita, hogy mennyivel. Mindeközben Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke azt állította tegnap reggel, hogy Ujhelyi megbánta, hogy kilépett, de semmi gond, visszafogadják; este viszont Ujhelyi ezt tagadta, mondván, nem bánta meg.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke tegnap reggel az ATV Startban arról beszélt: Ujhelyi István "vagdalkozik", és szerinte az EP-képviselő megbánta, hogy távozott a pártból. Arra a kérdésre, hogy ha Ujhelyi vissza szeretne térni az MSZP-be, akkor visszafogadnák-e, Kunhalmi Ágnes igennel válaszolt.

Az EP-képviselő viszont tegnap este, szintén az ATV-n ezt tagadta: nem bánta meg, és szó sincs arról, hogy visszalépne. Arra a felvetésre, hogy miért nem adja vissza a mandátumát, azt mondta, hogy az EP-ben végzett munkája sikeres, van még ott dolga. Arról viszont hallgat, hogy 2018-ban Szanyi Tibor képviselőtársát kigolyózva jutott ki, holott a párt sikertelen EP-kampányához nagyban hozzájárult.

Mennyi az annyi?

PestiSracok facebook image

A műsorvezető arról is érdeklődött, hogy pontosan mennyivel tartozik Ujhelyi István a pártjának, ebből mennyit fizetett vissza, és miért nem az egész tartozást rendezte. Erre a képviselő elmondta, hogy négymillió forintot fizetett be, de sajtóhírek szerint nyolccal tartozik. Ujhelyi úgy reagált: vita van a tartozása pontos összegéről, ezért nem törlesztett teljesen.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.