Pesti Srácok

Korrupcióval, sikkasztással és hivatali visszaéléssel vádolják a WHO szíriai vezetőjét belső dokumentumok szerint

Korrupcióval, sikkasztással és hivatali visszaéléssel vádolják a WHO szíriai vezetőjét belső dokumentumok szerint

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szíriai képviseletének több alkalmazottja korrupcióval, sikkasztással, hivatali visszaéléssel és a Covid-szabályok súlyos megszegésével vádolja az irodavezetőt olyan belső dokumentumok szerint, amelyekbe betekinthetett az AP hírügynökség.

WHO-tisztségviselők több mint száz irat és üzenet tanúsága szerint a nyomozóknak elmondták, hogy a képviseletvezető, Akdzsemal Magtimova elsikkasztott többmillió dollárt, ajándékokkal – egyebek között számítógépekkel, aranyérmékkel, gépkocsikkal – halmozott el szíriai kormánytisztviselőket, visszaélésszerűen kötött velük szerződéseket, különböző állásokban helyezte el magas rangú szíriai tisztségviselők rokonait, valamint hűtlenül kezelte a WHO pénzforrásait és az adományozók pénzét. Ezenkívül többször titokban találkozott a szíriai kormányhadsereget támogató orosz erők tagjaival, amivel feltehetőleg megsértette az ENSZ-szervezet semlegességét.

Az AP hírügynökség megkereste a türkmén állampolgárságú, orvos végzettségű Magtimova asszonyt az ügyben, de ő elhárította a kérdéseket azzal, hogy mint WHO-tisztségviselőnek, titoktartási kötelezettsége van. Mindazonáltal kijelentette, hogy az AP által megismert vádak becsületsértők.

A tucatnyi alkalmazottól származó panaszok az utóbbi évek egyik legjelentősebb bűnügyi vizsgálatot indították el a WHO-n belül. Volt olyan pillanat, amikor több mint húsz nyomozó foglalkozott az üggyel. A WHO hivatalosan csak annyit közölt az AP-vel, hogy az ügyben hosszúnak ígérkező és összetett nyomozás folyik, amelynek részleteiről részben az alkalmazottak védelmében nem közölnek semmit.

PestiSracok facebook image

A polgárháború sújtotta Szíriában a lakosságnak csaknem 90 százaléka szegénységben él, és több mint 50 százalék szorul humanitárius segélyre. A WHO szíriai irodájának tavaly mintegy 115 millió dolláros költségvetése volt. A WHO regionális igazgatója májusban szabadságra küldte Magtimovát, és kinevezett a helyére egy ügyvivő képviseletvezetőt, de az ENSZ-szervezet hivatalos alkalmazotti listáján még mindig ő szerepel a szíriai iroda élén. Számos alkalmazott arra is panaszkodott, hogy a képviseletvezető nem vette komolyan a koronavírus-járvány kezelését Szíriában, és ezzel többmillió ember életét veszélyeztette. Magtimova súlyosan megsértette a WHO saját belső Covid-szabályait is – állítják. Az utóbbi években több más botrány is kipattant a WHO-n belül, de szakértők szerint ez a legsúlyosabb.

Forrás: MTI; Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.