Pesti Srácok

KSH: a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit

KSH: a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek. A Portfolio által megkérdezett elemzők konszenzusa 20,0 százalékos inflációt jelzett szeptemberre. Az átfogó inflációs mutató az augusztusi éves indexhez képes 4,5 százalékponttal emelkedett, az éves maginfláció és az uniós módszertannal számolt harmonizált árindex egyformán 20,7 százalékos emelkedést mutatott, ami 1,7, illetve 2,1 százalékponttal magasabb az előző havinál. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 21,9 százalékos volt, 6,2 százalékponttal nőtt az augusztusihoz viszonyítva.

A rezsicsökkentés szabályainak augusztus 1-jétől hatályos módosítása következtében a háztartási energia átlagosan egy hónap alatt 59,2 százalékkal, egy év alatt 62,1 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 121,0, az elektromos energiáé 28,9 százalékkal nőtt. A palackos gáz ára 45,0, a tűzifáé 43,8 százalékkal növekedett.

Az élelmiszerek ára szeptemberben 3,5 százalékkal, egy év alatt 35,2 százalékkal emelkedett, ami 4,3 százalékkal gyorsabb éves emelkedés az augusztusinál. Ezen belül leginkább a kenyér 76,2 százalékkal, a sajt 68,0 százalékkal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém 66,3 százalékkal, a margarin 61,2 százalékkal, a száraztészta 60,2 százalékkal, a tojás 53,7 százalékkal drágult. A barofihús 42,9 százalékkal kerül többe, mint tavaly szeptemberben, a burgonya ára 39,0 százalékkal lett drágább. Átlag alatti mértékben, 22,4 százalékkal nőtt a sertéshús, 19,1 százalékkal a csokoládé, kakaó, 10,9 százalékkal a cukor, 5,0 százalékkal az étolaj ára. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,2, ezen belül a szeszes italok 16,5 százalékkal, a dohánytermékek 11,1 százalékkal drágultak.

PestiSracok facebook image

A tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 14,7 százalékkal emelkedett: a szobabútor 20,1, a konyhabútor 21,2, az új személygépkocsi 19,9, a használt 16,7 százalékkal drágult, de a kerékpárok ára is 19,9 százalékkal nőtt, míg az audio- és videokészülékeké csak 3,2, a telefonoké 2,9 százalékkal emelkedett. A járműüzemanyagok ára 5,8 százalékkal lett magasabb.

A szolgáltatások díja 8,2 százalékkal emelkedett, azaz lassította a termékárak 24,3 százalékos inflációját. A lakásjavítás, karbantartás tarifái 22,8 százalékkal emelkedtek, a háztartási szolgáltatások átlagosan 21,3 százalékkal drágultak. A taxizás 28,5 százalékkal kerül többe, a távolsági utazások 33,4 százalékkal, a telefon- és internetszolgáltatás viszont 0,1 százalékkal olcsóbb, mint egy éve.

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékos emelkedésén belül az élelmiszerek 3,5 százalékkal drágultak: az iskolai étkezés 13,5, a tojás 9,8, a vaj és vajkrém 8,3, a kenyér, valamint a tejtermékek egyaránt 7,6, a tej 5,2, az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs – 4,7 százalékkal többe, a csokoládé, kakaó 0,5 százalékkal kevesebbe került.

A háztartási energia ára 59,2 százalékkal nőtt, a vezetékes gáz és az elektromos energia lakossági árának augusztus 1-jétől hatályos áremelése következtében. Ezen belül a vezetékes gáz 121,0, a tűzifa 32,7, az elektromos energia 28,9, a palackos gáz 14,0 százalékkal drágult. A testápolási cikkek 4,4, a mosó- és tisztítószerek 3,8 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent, a sport- és múzeumi belépők 3,2 és a testápolási szolgáltatások 2,7 százalékos drágulását ellensúlyozta az üdülési szolgáltatások – szezonális hatások okozta – 13,6 százalékos árcsökkenése. Január–szeptemberben a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 11,8, a nyugdíjas háztartások körében 11,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.