Pesti Srácok

Láng Zsolt: a szabadság a legnagyobb dolog, amit soha nem homályosíthat el a múló idő

Láng Zsolt: a szabadság a legnagyobb dolog, amit soha nem homályosíthat el a múló idő

A szabadság a legnagyobb dolog, amit soha nem homályosíthat el a múló idő és nem halványulhat azok példája, emléke sem, akik életüket adták érte - jelentette ki Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz elnöke, országgyűlési képviselő az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett budapesti megemlékezésen.

A kormánypárti politikus a budapesti Fidesz és a Fidelitas közös, Corvin közben tartott megemlékezésén arról beszélt: a Corvin közről a pesti srácok felkelőcsoportja jut eszünkbe, az a mintegy négyezer ember, akik 1956-ban ehelyütt ragadtak fegyvert és vívtak reménytelen harcot a sokszoros túlerővel szemben.

- mondta. Láng Zsolt kijelentette: a felkelők erejét a szabadságvágy megsokszorozta.

PestiSracok facebook image

- emlékeztetett, majd úgy fogalmazott: "ezek az elvett életek emelik szentté ezt a helyet, ahogy Budán a Széna teret is." A politikus azt mondta, az 1989-es rendszerváltoztatás "a csodák ideje volt, egy tárgyalásos forradalom kora, amelyben végül 1956 igazsága győzőtt": elhagyták Magyarországot a megszállók, megszűnt a Varsói Szerződés és létrejöhetett a szabadon választott Országgyűlés.

- tette hozzá Láng Zsolt. Kijelentette: tőlünk Keletre egy olyan véres háború robbant ki, amelyet jóakarattal, tárgyalásokkal el lehetett, el kellett volna kerülni. Olyan fegyveres küzdelem ez, amelynek árát az ukrán emberek tragédiáján túl Európa fizeti meg.

- mondta, hozzátéve: "a béke pártján, a normalitás pártján, nem pedig a fegyverszállítások, a mindennapjainkat elnehezítő célt tévesztett szankciók és a milliárdos spekulánsok oldalán". Láng Zsolt hangsúlyozta, hogy a békéhez azonban erő és összefogás kell. A kormány ezért fejleszti a honvédséget, erősíti meg a határvédelmet és ezért "képviseljünk tántoríthatatlanul az érdekeinket Brüsszelben" - mutatott rá. A politikus szerint elvárható lenne, hogy ebben a fellépésben politikai ellenfeleikre is számíthassanak.

- fogalmazott Láng Zsolt. Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: a pesti srácok és lányok az életüket áldozták hazánk szabadságáért és szuverenitásáért.

- mondta. Kijelentette: most is, a 21. században is érezzük a nyomásgyakorlást, "csak ma a csatát Brüsszelben vívjuk". "Mi európaiak vagyunk, Európa tagjai (...), de még inkább magyarok vagyunk", akik megtanulták, hogy hazánk függetlenségét és szabadságát minden körülmények között meg kell védenünk - mondta Illés Boglárka. Renge Zsolt, a Fidelitas budapesti elnöke a 66 évvel ezelőtt történtekről azt mondta, hogy akkor "csoda történt" Magyarországon: egy szolidaritási megmozdulásból egy nap leforgása alatt forradalom nőtte ki magát és soha nem látott egységbe kovácsolódott a nemzet.

- fogalmazott, hozzátéve: tanulság az is, hogy csak magunkra számíthatunk. A megemlékezés végén a pesti srácoknak emléket állító szobornál koszorúkat helyeztek el.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.