Pesti Srácok

Moszkva figyelmeztette a Nyugatot: Oroszország célba veheti a kereskedelmi műholdakat

null

Az orosz külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője szerint az Egyesült Államok és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai célponttá válhatnak Oroszország számára, ha részt vesznek az ukrajnai háborúban.

Konsztantyin Voroncov, az orosz külügyminisztérium illetékes igazgatóhelyettese az ENSZ Közgyűlés Első Bizottságának ülésén elmondta: a kereskedelmi műholdak legitim célpontjává válhatnak egy csapásnak azt követően, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a világűrt a nyugati dominancia érvényesítésére próbálják felhasználni. Voroncov kifejtette, hogy a nyugati műholdak használata az ukrán háborús erőfeszítések támogatására "rendkívül veszélyes tendencia". Hozzátette: provokatív, hogy a Nyugat ilyen műholdakat használ Ukrajna támogatására.

– mondta. Voroncov nem említett konkrét műholdas cégeket, bár Elon Musk, a SpaceX űripari vállalat alapítója a hónap elején azt mondta, hogy rakétacége továbbra is finanszírozni fogja az Ukrajnában működő Starlink internetszolgáltatást.

PestiSracok facebook image

Oroszország, amely 1957-ben felbocsátotta a világűrbe a Szputnyik–1-et, az első műholdat, 1961-ben pedig eljuttatta az első embert a kozmoszba, jelentős támadó űrkapacitással rendelkezik, ahogyan az Egyesült Államok és Kína is. Oroszország 2021-ben műholdellenes rakétával semmisítette meg egyik saját műholdját.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Gavriil Grigorov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.