Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány politikájának nincs ukrán vagy orosz aspektusa, csak a nemzeti érdek számít

Szijjártó: a kormány politikájának nincs ukrán vagy orosz aspektusa, csak a nemzeti érdek számít

A Nyugat és Oroszország közötti kommunikációs csatornák ellehetetlenülésével a világ az ukrajnai békének még a reményét is feladja – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Washingtonban, a Konzervatív Partnerségi Intézet (CPI) pódiumbeszélgetésén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyaroknak senkinek sem kell elmagyaráznia, hogy milyen, amikor egy óriási hadsereg átgázol az országon és állampolgárok százezrei kényszerülnek külföldre menekülni. Felszólalásában történelmi tanulságnak nevezte, hogy bármikor konfliktus volt Kelet és Nyugat között, azon Közép-Európa mindig vesztett. Sérelmezte, hogy amikor a magyar kormány a kommunikációs csatornák fenntartása mellett érvelt, akkor azonnal oroszbarátnak vagy Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségesének minősítették.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió "teljességgel félrekezelte" az ukrajnai válságot, az volt ugyanis az érvelés a szankciók mögött februárban, hogy azok majd térdre kényszerítik az oroszokat és segítenek gyorsan véget vetni a háborúnak, de most november van, a fegyveres konfliktus egyre csak brutálisabb és az európai gazdaság került padlóra. Aláhúzta: veszélyesek a jelenlegi washingtoni kormányzat intézkedései, mivel azok hozzájárulhatnak a helyzet eszkalációjához.

A miniszter ezt követően a béke fontosságáról beszélt, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy amikor ezt említi, akkor egyesek azonnal az "oroszok kémjének" titulálják, az európai uniós tagállamok körében ugyanis jelenleg inkább egyfajta "háborús és eszkalációs retorika" tapasztalható. Leszögezte, hogy Magyarország továbbra is a kommunikációs csatornák nyitva tartásában érdekelt a béke reményében, függetlenül attól, hogy erről ki mit gondol; a kormány politikájának nincs ukrán vagy orosz aspektusa, kizárólag a nemzeti érdek számít. Végül ezzel kapcsolatban az európai politika "álszentségét" kárhoztatta, mondván, hogy több EU-s külügyminiszter kollégája is rendszeresen támogatásáról biztosítja négyszemközt vagy sms-ben, de ezt nem merik nyíltan vállalni politikai okokból.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.