Pesti Srácok

Szijjártó: mindig a magyar nemzeti érdek mellett döntöttünk, és mindenben igazunk lett

Szijjártó: mindig a magyar nemzeti érdek mellett döntöttünk, és mindenben igazunk lett

Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzeti válaszra van szükség – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Somogyszobon. Szijjártó Péter a Claessens-cégcsoport érdekeltségébe tartozó Agro-Build Kft. beruházásának átadóünnepségén arról beszélt: Magyarországnak az elmúlt tizenkét évben számos válsággal kellett megküzdenie, és ezekben az volt a közös, hogy az ország mindig erősebben jött ki a válságokból, mint ahogy belement.

– jelentette ki a tárcavezető, aki úgy fogalmazott: "nem a nemzetközi mainstreammel úsztunk együtt, hanem kizárólag a magyar nemzeti érdek mellett döntöttünk".

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Szijjártó Péter. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány idején is így volt: Magyarország nem várt a nyugati vakcinákra, hanem megvette a keletieket, és "meg tudtuk menteni sok százezer magyar ember életét".

– mutatott rá Szijjártó Péter. Azt mondta: most, amikor háború van, egy speciális magyar választ adunk, amelynek keretében "minden erőnkkel azon vagyunk, hogy garantáljuk Magyarország biztonságát és hazánk kimaradását a háborúból".

– közölte Szijjártó Péter, majd azt hangsúlyozta:

Ehhez - mint magyarázta - "a már jól ismert nemzeti válaszra van szükség".

– mondta a miniszter. Közölte: az előbbihez az szükséges, hogy biztonságos környezetet garantáljanak a vállalatoknak három szempontból: garantálni kell a politikai stabilitást, a fizikai biztonságot és az energiaellátás stabilitását.

– jelentette ki a tárcavezető. Kitért arra: az energiaellátás tekintetében csütörtök éjszaka arattak újabb győzelmet, amikor is sikerült megakadályozni, hogy Brüsszelben olyan döntés szülessen, amely ellehetetlenítette volna – már rövid távon is – Magyarország földgázellátását.

– mondta. Szijjártó Péter szerint bizakodásra ad okot az is, hogy a beruházásoknak köszönhetően a magyar gazdaság a legnehezebb időkben kiválóan tudott teljesíteni.

– jelezte.

Kiemelte: ebben a remek eredményben fontos szerep jutott azoknak a bátor vállalatoknak, amelyek a legnehezebb időkben sem a leépítésekben látták a kiutat, hanem újabb beruházásokat hajtottak végre.

– fűzte hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarországon a mezőgazdaság biztonságos működése nemzetbiztonsági kérdés.

– mondta. A miniszter közölte: a mostani beruházás hozzájárul a magyar mezőgazdaság működési biztonságának javításához, ugyanis az állattenyésztés biztonságához szükséges hátteret, technológiát biztosítja.

– mondta.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Somogy megyében a világjárvány miatt 34 vállalatnak adott a kormány 6 milliárd forint beruházásösztönzési támogatást. Ennek köszönhetően 13 milliárd forintnyi beruházás valósult meg és több mint 5600 munkahely "menekült meg". Közölte azt is, hogy 2022 első félévében a tavalyi rekordévhez képest 30 százalékkal több beruházás jött létre Somogy megyében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.