Pesti Srácok

Szijjártó: nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság Európában

Szijjártó: nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság Európában

A nukleáris energia talán kis kivételt tud képezni a túlideologizált, érzelmi alapú viták alól, és a szektor a kelet-nyugati együttműködés olyan szelete, amely valamennyire még sértetlen maradt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) miniszteri szintű konferenciájára érkezve hangsúlyozta, hogy Európa minden idők legsúlyosabb energiaellátási válságával néz szembe az ukrajnai háború és az "elhibázott" szankciós válaszok miatt.

– húzta alá. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt hónapokban és években a kormány hatalmas vitákat folytatott az Európai Unióban annak érdekében, hogy megszűnjön a negatív diszkrimináció a nukleáris energiával szemben, azt a megújuló forrásokkal egyenlő feltételekkel kezeljék, illetve a szektor mentességet kapjon az Oroszországgal szembeni szankciók alól.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett. Hozzátette, hogy a nap folyamán találkozik a General Electric vezetőivel; a Siemens képviselőivel nemrég Németországban tárgyalt, és hamarosan egyeztetni fog a Framatome vezetőivel is Franciaországban. A miniszter közölte: ez példázza azt is, hogy a nukleáris energia "a kelet–nyugati együttműködés olyan szelete, amely valamennyire még sértetlenül megmaradt".

– fogalmazott. Kiemelte: a nukleáris energia olcsó, biztonságos és környezetbarát energiaforrás; utóbbit jól mutatja, hogy a két tervezett új paksi blokk építésével évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz megelőzhető. Végül pedig figyelmeztetett:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.