Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: a TASZ és a Helsinki Bizottság is rárepült a tüntetésekre

Tűzfalcsoport: a TASZ és a Helsinki Bizottság is rárepült a tüntetésekre

A Tűzfalcsoport legutóbb már beszámolt arról, hogy Molnár Áron nem véletlenül próbálja meglovagolni a baloldali tüntetések hullámait. NoÁr, a baloldal legújabb reménysége nemrég azzal került be a hírekbe, hogy olcsó ruhákra nyomtatja a baloldali tüntetések szimbólumait, amit aztán túlárazva értékesít a követőinek.

NoÁr állítása szerint többmilliós bevétele van az adományokból – a Tűzfalcsoport utána járt, hogy ebből mi igaz. De úgy tűnik, további érdeklődők is felbukkantak a megmozdulások környékén. Azzal természetesen a cikk is egyetért, hogy szükség van a pedagógusok bérfejlesztésére, anyagi megbecsülésükre. Ezt a kormány is így látja, 2022. október 13-án a Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter be is jelentett egy eddig példátlan mértékű fizetésemelést. Ha sikerül megállapodni az Európai Unióval, akkor 2023-ban 20,8 százalékkal, 2024-ben (a jelenlegi bérekhez képest) 25 százalékkal, 2025-ben pedig további 29–30 százalékkal emelhetik a pedagógusok bérét.

A Tűzfalcsoport írása szerint az, aki azt gondolja, hogy a fizetésemeléssel le lesznek tudva a tüntetések, politikai téren naiv. Egyesek szerint a demonstrálás és a polgári engedetlenség oka, hogy a pedagógusok nem sztrájkolhatnak. Ez természetesen nem igaz, a pedagógusoknak is van sztrájkjoga (Németországban nincs, nem Magyarországon), csak bizonyos feltételeknek teljesülniük kell, hiszen nem lehet a diákoktól megtagadni az oktatást.

A blog azt is kiemeli, hogy tanulóként mindenki értékeli, ha iskolaidőben nem tanulással kell foglalkozni, esetleg lehet hiányozni az iskolából, de ez nem a fiatalok érdeke. Arról nem is beszélve, hogy a tanárok sok esetben a szülők tudta nélkül vitték a diákokat a tüntetésre – olyat tettek, amit, ha baloldali politikusok vagy aktivisták csinálnak, akkor rendben van, de ha jobboldaliak, akkor az „politikai pedofília”.

– írják. Nem először fordul elő 2010 óta, hogy a Soros-szervezetek rárepültek egy ellenzéki tüntetésre, ezúttal a pedagógusbérek és elbocsátások kapcsán. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárokat a Magyar Helsinki Bizottság fogja képviselni a munkaügyi bíróságon.

– indokolta kiállását Palya Tamás, az egyik elbocsátott tanár.

A kormány vállalása alapján a béremelés fokozatosan, de meg fog valósulni. Viszont a többi követelések többsége egyszerűen elfogadhatatlan. A Tűzfalcsoport szerint már korábban is láthatóak voltak a baloldali kísérletek arra, hogy a tanárok ügyében feszültséget szítva tüntetéseket kezdjenek – elég csak a Pukli István-féle Tanítanék kezdeményezésre gondolni. Most sincs ez másképp, hiszen már 2022 elejétől kezdve megy a hangulatkeltés – akkor még abban a reményben, hogy kormányváltáshoz vezethet. Nem sikerült, de a hatalmas baloldali bukás után feszültségkiadásként ismét elővették a tanárok ügyét. A tüntetéseken a teljes baloldali politikai skála megtalálható. Az ellenzéki politikusok rárepültek a lehetőségre, természetesen ismét csatlakoztak hozzájuk a Soros-hálózat aktivistái is.

A Magyar Helsinki Bizottság már 2022. március 16-án felajánlotta jogi segítségét a tanároknak. A pedagógusok sztrájkjának témájában természetesen a Soros-hálózat más tagjai is meglátták a lehetőséget. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a 444.hu nevű Soros-blogon vezetett rovatukban közölt cikkeket arról, hogy miért sztrájkolnak a tanárok, és hogy a diákok hogyan tüntethetnek. Ez utóbbiban azt írják, hogy nem lehet kötelezni a diákokat arra, hogy tüntetésen vegyenek részt, mégis lehet hallani olyan esetekről, hogy a tanárok megjegyzik, kik azok, akik nem akarnak velük demonstrálni.

– tette fel a kérdést a Tűzfalcsoport írása.

Forrás: Tűzfalcsoport

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.