Pesti Srácok

Úgy tűnik, sikerült a hálapénz kivezetése

Úgy tűnik, sikerült a hálapénz kivezetése

Sikeresnek tűnik a hálapénz megszüntetéséért folytatott küzdelem: 2021 eleje óta az egészségügy területén feltárt bűncselekmények közül csak néhány olyan esetről tudni, amely a hálapénzhez köthető. Úgy tűnik, a paraszolvencia felszámolása az állami ellátórendszerben sem okozott komolyabb fennakadásokat, kevés szakorvos döntött ugyanis úgy, hogy az állami helyett a magánszektorban folytatja a munkát – írja a Magyar Nemzet.

Szeptember végéig az egészségügy területén feltárt bűncselekmény gyanúja miatt százöt feljelentésre, illetve nyomozáskezdeményezésre került sor 2021 eleje óta, amelyből kilenc olyan ügy merült fel, ahol hálapénz átadása történt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat tájékoztatása szerint a szabályszegésekkel kapcsolatos feljelentésekre vagy nyomozáskezdeményezésre a szülészet-nőgyógyászat, a krónikus belgyógyászat, a reumatológia, a pszichiátria, a patológia és a sportegészségügy területén, valamint a védettségi igazolványok jogtalan megszerzése miatt került sor.

Szintén a hálapénz visszaszorítása érdekében tett erőfeszítések – a paraszolvencia szankcionálásának kommunikálása, a Nemzeti Védelmi Szolgálat aktív jelenléte a kórházakban, valamint a megbízhatósági vizsgálatokkal kapcsolatos tájékoztatás – eredményességét igazolja az is, hogy a magyar háztartások éves szinten a hálapénzre elhanyagolható összeget, csupán 1448 forintot költenek, ami a 2021-es felmérésben szereplő 7424 forinthoz képest nyolcvanszázalékos visszaesést jelent – írja a Pénzcentrum.

Úgy tűnik, a paraszolvencia szankcionálása az állami ellátórendszerben sem okozott komolyabb fennakadásokat, és az orvosok magánszektorba való tömeges átvándorlása sem következett be. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) tájékoztatása szerint ugyanis a hálapénz kivezetését követően egyes szakterületek – a szülészet-nőgyógyászat, bőrgyógyászat kivételével – kevés szakorvos döntött úgy, hogy vált a szektorok között, és a korábbiaktól eltérően a teljes munkaidejét a magánellátásban tölti. Az OKFŐ bízik abban, hogy az orvosi béremelés következő lépcsője, a további jogviszonyban való munkavégzés engedélyezése, valamint az illetmények eltérítésével járó minőség- és teljesítményértékelés bevezetése tovább növeli majd az elégedettséget és a rendszer transzparenciáját is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."