Pesti Srácok

Újabb fontos elismerést kapott Karikó Katalin

Újabb fontos elismerést kapott Karikó Katalin

Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak.

A Gairdner-díj Kanada egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező orvosi elismerése. A kitüntetést odaítélő alapítványt 1957-ben hozták létre azzal a céllal, hogy minden évben kitüntessék az egészségügyi alapkutatásokban gyakorlati eredményeket felmutató tudósokat. A csütörtök esti gálán a magyar kutató a Gairdner Alapítvány elnökétől, Janet Rossant-tól és Magyarország kanadai nagykövetétől, Vass-Salazar Máriától vette át a díjat. Az eseményen mintegy 400 vendég vett részt, köztük a tudományos közösség tagjai, orvosi, akadémiai és gyógyszerészeti vezetők, valamint kormányzati tisztségviselők.

Évente hét díjat ítélnek oda, köztük 5 Kanadai Gairdner Nemzetközi Díjat (Gairdner International Awards) orvosbiológiai kutatásért, egy globális Gairdner-díjat (Canada Gairdner Global Health Award) széles körű egészségügyi hatást kifejtő orvosi munkáért, valamint egy díjat fenntartanak egy kanadai kutatónak (Canada Gairdner Wightman Award). Az alapítvány honlapján olvasható indoklás szerint Karikó Katalin és két kutatótársa azért az úttörő munkáért kapta meg az elismerést, amelyet az mRNS és lipid-nanorészecske technológia kifejlesztésében végeztek, amelyek alapvetőnek bizonyultak a COVID-19 elleni nagy hatékonyságú vakcina esetében. Karikó Katalint a Szegedi Egyetem professzoraként, a Pennsylvaniai Egyetem docenseként és a BioNTech alelnökeként mutatták be.

A Gairdner-kitüntetést 1957 óta a világ 40 országának 402 tudósa kapta meg, akik közül 96-an később Nobel-díjban is részesültek. A díjazottak egyenként 100 ezer kanadai dollárt kapnak, amelyet saját belátásuk szerint használhatnak fel a tudományos kutatás támogatására – olvasható a Gairdner Alapítvány közleményében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.