Pesti Srácok

Washington szerint az iráni katonák a helyszínen is segítik az orosz erőket

null

Az Egyesült Államok szerint iráni katonai személyzet segít a Krímben az orosz hadseregnek az Ukrajna elleni dróntámadásoknál – közölte Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője és a Fehér Ház csütörtökön.

– jelentette ki John Kirby, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője. Hozzátette: úgy vélik, iráni katonák tartózkodtak a helyszínen és segítettek Oroszországnak ezekben a műveletekben.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok attól tart, Oroszország más iráni fegyvereket, például föld-föld rakétákat is be akar szerezni, hogy Ukrajnában bevesse őket.

– tette hozzá a szóvivő. Az iráni külügyminiszter csütörtökön elutasította az Európai Uniónak azt az állítását, hogy Irán rakétákat és drónokat küldött volna Oroszországnak. Josep Borrell-lel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott telefonbeszélgetésén az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy az iráni politika ellenzi az orosz–ukrán konfliktust és annak kiszélesedését. Ezt Hoszein Amirabdollahián közölte Twitter-oldalán.

– írta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy alaptalan az az állítás, miszerint iráni rakétákat szállítanának Ukrajna elleni bevetésre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat (illusztráció)