54 éve hunyt el Hamvas Béla
Ötvennégy éve, 1968 november 7-én halt meg Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus, esszéíró. Az egyik utolsó nagy magyar polihisztor munkái a mai napig nagy hatással vannak az olvasókra és az irodalomra egyaránt, életműve sokakat indított el az írói pályán.
MTI, 061.hu
Hamvas Béla Eperjesen született, de a család már a következő évben Pozsonyba költözött, ahol lelkész édesapja az Evangélikus Lyceum magyar-német szakos tanára lett. Hamvas Béla is itt érettségizett 1914-ben, majd az első világháború kitörésekor önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. A kadétiskolai kiképzés után 1916-tól az orosz fronton szolgált, kétszer is megsebesült. A vesztes háború, a Monarchia szétesése után apja nem volt hajlandó hűségesküt tenni a csehszlovák hatóságoknak, ezért kitelepítették őket, 1919-ben Budapestre költöztek.
Hamvas a pesti egyetem bölcsészkarának magyar-német szakos hallgatója lett, emellett a Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatta, és alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1919-20-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. A diploma megszerzése után, 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat című lapok újságírója lett, 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el, itt dolgozott könyvtárosként egészen 1948-ig. Ez az időszak írói szempontból életének egyik legtermékenyebb időszaka volt, sorra jelentek meg esszéi, tanulmányai, recenziói többek között az Athenaeumban, az Esztétikai Füzetekben, a Forrásban, a Katholikus Szemlében, a Nyugatban, a Sorsunkban és a Válaszban. 1935-ben Kerényi Károllyal közösen megalapította a Sziget-kör elnevezésű, a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi műhelyt, s közösen szerkesztették a Sziget című folyóiratot is. 1936-ban ismerte meg a műfordító és művészettörténész Kemény Katalint, akit 1937-ben feleségül vett.
Magyarország második világháborúba való belépése után háromszor is behívták katonai szolgálatra, harcolt a szovjet fronton is. 1944 novemberében, amikor egységét Németországba vezényelték, megszökött, és feleségével Budapesten bujkált. A főváros ostroma alatt, 1945 januárjában Remete-hegyi lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtára és több ezer oldal kézirata. A háború után az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban a dogmatikus kommunista kultúrpolitikát képviselő Keszi Imre és Lukács György sorozatos bírálatai és támadásai után B-listára került, állásából felfüggesztették, 1949. március 1-jével nyugdíjazták.
Ezután földműves-igazolványt váltott ki, és sógora szentendrei kertjét művelte, 1951-től Bokodon, Inotán, majd Tiszapalkonyán az Erőműberuházó Vállalat építkezésein volt raktáros és segédmunkás - közben szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított. Nem mellékesen a vállalati ünnepségeken zongoristaként szerepelt, egyik főnökét pedig még az érettségire is felkészítette. 1957 tavaszán megpróbálta visszaszerezni könyvtárosi állását, de kérését elutasították, és fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Életének utolsó éveit Budapesten töltötte, fáradhatatlanul írta esszéit és tanulmányait. 1968. november 3-án agyvérzést kapott, s négy nappal később, november 7-én meghalt.
Élete nem volt szabványos élet, művei nagy részének is különös sors jutott. Életében csak a Láthatatlan történet című esszégyűjteménye jelent meg 1943-ban, majd 1947-ben a Kemény Katalinnal közösen írt Forradalom a művészetben című tanulmánykötet. Halála után írásai szamizdatban terjedtek, a műveit övező hivatalos hallgatás csak 1983-ban tört meg A világválság című munkájának kiadásával, majd 1985-ben napvilágot látott 1948 és 1951 között írott zseniális regénye, a Karnevál. Ezt követően, özvegyének és az író szellemi hagyatékát gondozó Dúl Antalnak köszönhetően sorra láttak napvilágot esszéi, nagyobb lélegzetű tanulmányai és regényei: 1987-ben a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv, az Unicornis, 1988-ban a Scientia Sacra, Az öt géniusz, A bor filozófiája, 1991-ben három regénye: Szilveszter, Bizonyos tekintetben, Ugyanis, 1992-ben a Patmosz, 1994-ben a Tabula Smaragdina, 1996-ban az Extázis. Műveinek kiadása azóta is folyamatos, a Medio Kiadónál megjelenő életműsorozatban eddig 29 kötet jelent meg, legutóbb, 2015-ben az 1928-29-ben írt Ördöngösök című regény, 2016-ban A valóságban felébredni című válogatáskötet.
Hamvas az úgynevezett szakrális metafizika utolsó nagy egyénisége, az egyik legeredetibb nézeteket valló válságkutató volt. Gondolkodásának középpontjában mindig az Egész állt, műveiben a hagyományt, az emberiség népen, fajon, nyelven, koron túli közös és egységes szellemi tudását vizsgálta, amelyet szerinte legtisztábban a szent könyvek közvetítenek. Ezért tanulmányozta a legkülönfélébb kultúrák, vallások írásos emlékeit, a Bibliától kezdve Lao-ce és Konfuciusz művein, Buddha beszédein keresztül a tibeti Halottaskönyvig. Életében elhallgatás, magány és értetlenség volt osztályrésze, idővel azonban több posztumusz díjjal is elismerték munkásságát: 1990-ben Kossuth-, 1996-ban Magyar Örökség, 2001-ben Magyar Művészetért díjat kapott. Szellemi örökségét több társaság is ápolja. Szőcs Géza "szellemi és erkölcsi lámpagyújtónak és ablaktisztítónak" nevezte, "aki úgy írt magyarul, mint ahogy a tenger beszél önmagával".
Fotó: embers-eg.webnode.hu, hamvasbela.org
