Pesti Srácok

Bekapcsolva hagyták a számlálót – Kiderült, hogy 11 mikroadományozója volt az Action for Democracynek

A bizonyítékok szerint 11 ember 200 milliós "mikroadományából" jött össze a 3 milliárd a baloldalnak. Valakinek lehet, hogy 200 millió forint is mikroadománynak számít...

Rákay Philip kommunikációs szakember a Facebook-oldalán bejelentette, majd bemutatta vasárnap délután új bizonyítékait a baloldal hárommilliárd forintos amerikai kampánytámogatási botrányában.

Kiderült: van egy képernyőmentése a Korányi Dávid nevével fémjelzett Action for Democracy (AD) honlapjáról, amely szerinte bizonyítja, hogy a baloldal hónapok óta hazudik arról, pontosan kitől és mire érkezett a hárommilliárd forintnyi támogatás. Rákay a videóban felfedte, hogy az amerikai NGO honlapjának március 24-i mentése még teljesen más oldalra mutat, mint a mostani, viszont az adománygyűjtő felület megmaradt.

A videóból kiderül, milyen felhívással kérte az AD, hogy adakozzanak: az adománykérő oldal szövege szerint az idei választás a legkritikusabb választás, amit a világ valaha látott, a demokrácia sorsa ezen a választáson és az Orbán-féle diktátorok megállításán múlik. Ezért harcol az Action for Democracy. Ezt követően pedig feltették a kérdést: „Adakozol erre a célra?” A felületen az Amerikából ismeretes „battleground state”-ként, vagyis csatatérállamként jellemezték Magyarországot. Vagyis a jelek szerint mégis a választási kampánnyal összefüggésben szervezhették az adománygyűjtő akciót Korányiék.

PestiSracok facebook image

Rákay a videóban ezen kívül bemutatta azt is, hogy bár 3 014 643 717 forintnyi adományról tudunk, a honlapon lévő számláló szerint csak 11 darab adományozás történt. Mindez a kommunikációs szakember szerint azt jelenti, hogy adományonként 274 millió forint jött be az AD felé, amely nem összeegyeztethető a Márki-Zay féle magyarázattal, miszerint tízezrektől érkeztek a „mikroadományok”. A kommunikációs szakember emellett leleplezte a baloldal azon állítását is, miszerint csak magyar útlevélszámmal, azaz magyar állampolgársággal lehetett felajánlásokat tenni. Az internetes felületen az adakozás opciónál sehol se kértek konkrét állampolgárságra vonatkozó igazolást.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.