Pesti Srácok

A német belügyminiszter egy randa OneLove karszalaggal tiltakozott a foci politikamentesítése ellen

A német belügyminiszter egy randa OneLove karszalaggal tiltakozott a foci politikamentesítése ellen

Mint ismeretes, a FIFA hét európai csapatot szankciókkal fenyegetett meg, ha viselik a szivárványos karszalagot a mérkőzéseken. Nem is nagyon tehettek mást, a rendező ország szokásai és törvényei ugyanis nagyon eltérnek a német törvényektől például. Érdekes lenne megtudni, hogy mi lenne, ha kitennék a szivárványos országok válogatottjait a világbajnokságról. Mondjuk lehet, hogy a németek ezt elintézik maguk.

A Diario AS sportoldal cikke szerint Nancy Faeser német belügyminiszter a karszalagot viselte, amikor Gianni Infantino FIFA-elnök mellett ült a lelátón. A portálon azt írják: Faeser korábban is világossá tette, nem áll ki a FIFA döntése mellett, hogy ilyen nyomás alá helyezi a szövetségeket.

– nyilatkozta Nancy Faeser.

PestiSracok facebook image

– mondta Faeser a német szövetség dohai rendezvényén, a mérkőzés előtt.

A nyugati országok már nem sokat árthatnak a tekintélyüknek az arab országokban, de a német belügyminiszter a karizmájával azért tudott újat mutatni ebben a műfajban.

Forrás: Mandiner; Fotók: Twitter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.