Pesti Srácok

Abbamaradtak a szigorú járványügyi korlátozások elleni tiltakozások Kínában

null

Nagy rendőri jelenlét mellett, fagypont alatti hőmérsékleten abbamaradtak a szigorú járványügyi szabályok elleni tiltakozások a kínai fővárosban; Sanghajban, Nancsingban és a többi nagyvárosban is csend volt kedden. Kína rendkívül szigorú vírusellenes korlátozásai ellen a hétvégén több városban is tüntettek, az elmúlt évtizedek legnagyobb tiltakozása robbant ki a Kommunista Párt uralma ellen. A hatóságok néhány szabályon könnyítettek, hogy a közvélemény haragját enyhítsék, de arra semmi sem utal, hogy a kormány szakítana a zéró-Covid politikával.

Nem tudni, hány embert tartóztattak le azóta, hogy pénteken megkezdődtek a tüntetések, amelyeket az északnyugat-kínai Ürümcsi városában kitört tűzvész váltott ki, amelyben legalább tízen meghaltak. Nagy felháborodást váltott ki, hogy a lezárások akadályozhatták a mentést és a menekülést. Anélkül, hogy a tüntetéseket említették volna, néhány város hétfőn enyhített a korlátozásokon: Pekingben nem állítanak ezután ki- és bejutást gátló kapukat a lakótelepekhez, amelyekben fertőzötteket találtak. Kuangcsou ipari és kereskedelmi központban, a legújabb kínai fertőzési hullám gócpontjában bejelentették, hogy egyes lakosoknak nem kell többé tesztelésen részt venniük. Ürümcsi és Csincsiang tartomány egy másik városa közölte, hogy az alacsony fertőzési kockázatúnak ítélt területeken a héten újranyithatnak a piacok és más üzletek, elindulhatnak a buszok.

Szemtanúk és a közösségi portálokon közzétett videók szerint a hétvégén tüntetések robbantak ki Kína-szerte, a BBC egyik tudósítóját a sanghaji rendőrök megverték és több órán át őrizetben tartották, magyarázatuk szerint azért, hogy ne kapja el a vírust. Ugyancsak őrizetbe vették a svájci RTS és az amerikai AP egy-egy tudósítóját, majd később szabadon engedték őket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.