Pesti Srácok

Belebukott a "kínai veszedelem" emlegetésébe a tajvani kormánypárt elnöke

null

Caj Jing-ven tajvani elnök szombaton lemondott a kormányzó Demokratikus Haladás Pártja (DPP) vezetéséről, miután pártja több fontos helyen vereséget szenvedett a helyhatósági választáson. A választók Caj Jing-ven pártja helyett számos fontos körzetben inkább az ellenzéki Nemzeti Pártot (KMT) választották az önrendelkezési jogú szigetországban. A választásokon a Tajvanra igényt tartó Kína miatt érzett aggodalmak háttérbe szorultak a helyi kérdések mögött.

Caj a pártja kampánya során többször is beszélt arról, hogy ellenáll Kínának és megvédi Tajvant. A párt jelöltje, Csen Si-csung azonban, akinek végül nem sikerült megszereznie a tajpeji polgármesteri széket, csak néhányszor vetette fel a Kínai Kommunista Párt fenyegetését, de a csekély érdeklődés miatt inkább ő is a helyi témákkal kampányolt. Caj szombat este egy rövid beszédben ajánlotta fel lemondását, és egyúttal köszönetet mondott támogatóinak is. – mondta. Míg a nemzetközi megfigyelők és a kormánypárt a választásokat a Tajvan szomszédságában lévő, hosszú távú egzisztenciális fenyegetéssel próbálták összekapcsolni, sok helyi szakértő szerint Kínának ezúttal nem volt nagy szerepe. Tajvan fővárosában, Tajpejben, valamint Taojüanban, Tajcsungban és Új Tajpejben is a nacionalista párt jelöltjei nyerték a polgármesteri széket. A tajvaniak 13 megyében és kilenc városban választottak polgármestert, városi tanácstagokat és más helyi vezetőket. Volt egy népszavazás is a választójogi korhatár 20-ról 18 évre történő leszállításáról, amit a helyi média szerint a szavazók elutasítottak. Cseang Van-an, Tajpej új polgármestere szombat este nagyszabású gyűlésen jelentette be győzelmét.

– ígérte.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Pool/Central News Agency

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.