Pesti Srácok

Biden: Fel fogjuk szabadítani Iránt

Biden: Fel fogjuk szabadítani Iránt

Akár 48 órán belül támadást intézhet Irán Szaúd-Arábia ellen hírszerzési források szerint. Washington jelezte: habozás nélkül kész megvédeni szövetségeseit a Közel-Keleten.

Joe Biden amerikai elnök egy csütörtöki kampánygyűlésen azt mondta híveinek, hogy az Egyesült Államok fel fogja szabadítani Iránt. Majd hozzátette: „meglehetősen hamar fel fogják szabadítani magukat”. A kaliforniai eseményen Biden arra reagált, hogy többen mobiltelefonokat tartottak a magasba, a kijelzőn a Szabad Iránt! szöveggel - írja a Magyar Hírlap.

A washingtoni kormányt egyre több bírálat érte iráni-amerikai aktivisták részéről, akik azt követelik, hogy a Fehér Ház a síita államban zajló tüntetések után ne tegyen további erőfeszítéseket a 2015-ös atomalku feltámasztására. Az Egyesült Államok októberben több iráni tisztségviselőt sújtott szankciókkal a Mahsza Amini halálát követően kezdődött tiltakozások vérbe fojtása miatt. Amini az erkölcsrendészet őrizetében vesztette életét. Iráni jogvédők szerint legalább háromszáz tüntető halt meg és 14 ezret vettek őrizetbe a megmozdulások kezdete óta. Washington nemrég amiatt is büntetőintézkedéseket szabott ki, hogy Irán drónokkal és technikai segítséggel látta el Oroszországot az ukrajnai háborúban.

Eközben Iránban pénteken megemlékeztek az amerikai nagykövetség 1979-es elfoglalásának évfordulójáról. Az állami televízióban kormánypárti demonstrációkról készült felvételeket vetítettek. Az évforduló alkalmából beszédet mondott Ebrahim Raiszi iráni államfő is, melyben Biden szavaira reagálva kijelentette: Irán 43 éve felszabadult.

PestiSracok facebook image

Az amerikai nagykövetség egykori épületénél elhangzott beszédben Raiszi egyúttal kitért az Iránban zajló tüntetéssorozatra is.

– fogalmazott. Helyszíni beszámolók szerint az államfő szavaira a tömeg a máskor is gyakorta elhangzó „Halál Amerikára”, illetve „Halál Izraelre” jelszavakkal válaszolt. 1979. november 4-én, hónapokkal az iráni iszlám forradalom után az új vezetést támogató diákok megrohamozták és elfoglalták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, arra hivatkozva, hogy Washington megpróbálta aláásni az új rendszert, és beavatkozott az iráni belpolitikába. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy Jimmy Carter amerikai elnök engedélyezte a halálosan beteg korábbi sah amerikai gyógykezelését.

A támadók túszul ejtették a diplomáciai képviseleten tartózkodó mintegy 70 embert. Két hét után női vagy fekete foglyaikat elengedték, de az 52 megmaradt túszt börtönkörülmények között őrizték. Az Egyesült Államok katonai akciót indított a foglyok kiszabadítására, amely csúfos kudarcba fulladt. A 444 napig tartó túszdráma és a látványos katonai fiaskó végképp elmérgesítette Washington és Irán viszonyát. Az 52 fogoly 444 nap rabság után 1981. január 20-án, Ronald Reagan beiktatásának napján nyerte vissza szabadságát.

(Magyar Hírlap / Kiemelt kép: MTI/AP/Alex Brandon)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.