Pesti Srácok

Börtönbüntetést kaptak a Vermeer-festménynél tüntető belga klímaaktivisták

Börtönbüntetést kaptak a Vermeer-festménynél tüntető belga klímaaktivisták

Két hónap szabadságvesztésre ítélt szerdán egy holland bíróság két belga klímaaktivistát, aki Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című világhírű festményénél követelte a kőolajfelhasználás azonnali leállítását a múlt héten a hágai Mauritshuis Múzeumban. Az ügyészség szerint akciójuk "túllépett az elfogadhatóság határán".

Az ügyészség négy hónap börtönbüntetést – ebből két hónap felfüggesztettet – kért az aktivistákra, a bíró azonban enyhébb büntetést szabott, mert úgymond nem akart eltántorítani másokat a tiltakozásuk kifejezésétől. Az elítélteknek a két hónapból csak egyet kell börtönben letölteniük. Két olyan meg nem nevezett aktivista ügyében született ítélet, aki beleegyezett a gyorsított eljárásba. A Just Stop Oil Belgium környezetvédő csoport harmadik tagjának ügyét később tárgyalják. Az aktivisták ellen "rombolás és festmény elleni nyílt erőszak címén emeltek vádat".

Az aktivisták egy hágai klímavédelmi tüntetés után mentek a Mauritshuis Múzeumba, ahol átlépték a flamand festő felbecsülhetetlen értékű alkotását védő korlátot. Egyikük a kezét a kép melletti falfelülethez ragasztotta, egy másik pedig – Just Stop Oil feliratú pólóban – a homlokát ragasztotta a festményt védő üveglaphoz. A harmadik sűrített paradicsomlevest öntött a nyakába, majd videofelvételt készített. A felvételen látható aktivisták azt hangoztatták, hogy az olajfestményt erős üveg védi, a gyermekek jövőjét azonban nem védelmezi senki sem. Az akcióban a XVII. századi remekmű nem sérült meg, a védőüveget azonban ki kellett cserélni, és a vádirat szerint más kisebb károk is keletkeztek. A festmény másnap már visszakerült a helyére.

Az ügyészség szerint az aktivisták célja, bármilyen fontosnak is tartják ők azt, nem igazolja az ilyen eszközöket.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta az ügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.