Pesti Srácok

Egyre többen vannak és egyre agresszívabbak az embercsempészek

Egyre többen vannak és egyre agresszívabbak az embercsempészek

Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében. Rétvári Bence egy megdöbbentő adatot is közölt, miszerint a börtönökben a rabok tíz százaléka embercsempészet miatt van a rácsok mögött, a rabok elhelyezése pedig összességében három milliárd forintjába került a magyar államnak évente.

A múlt heti incidensre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges. A kisbusz előtt egyébként egy "felvezető" autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és – Rétvári Bence megfogalmazása szerint – egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót a rendőri felszólításra, ezért be kellett törni az autó ablakait.

Az államtitkár szerint a déli határon is néha valódi "csatajelenet" zajlik, mert a migránsok és az embercsempészek rátámadnak a rendőrökre: hozzájuk vágják a létrát, lefújják őket gázspray-vel vagy rájuk lőnek. Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a magyar rendőrök is egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, de ahhoz, hogy a külföldi bűnözőkkel szemben fel tudjanak lépni, a Terrorelhárítási Központra is nagy szükség volt az elmúlt években. Kérdésre kitért arra is, hogy a rabok több mint a 10 százaléka – több mint 2500 bűnöző – embercsempészés miatt került börtönbe.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az államtitkár.

– mondta, megjegyezve, hogy az unió semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak ebben.

Rétvári Bence az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy idén már több mint 230 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel, tavaly ez a szám 122 ezer, míg tavalyelőtt 46 ezer volt. Az államtitkár szerint azért is jöhetnek most többen, mert a migránsok tudják, hogy Európa most nem a saját határainak a védelmével, hanem az ukrajnai háborúval van elfoglalva.

Forrás/Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.