Pesti Srácok

Elbukta a Labrisz Leszbikus Egyesület a Mediaworks ellen indított perét

null

Egészen a Kúriáig vitte a Labrisz Leszbikus Egyesület a Magyar Nemzet kiadója, a Mediaworks ellen indított perét, amely a Meseország mindenkié című érzékenyítő könyv miatt robbant ki, ugyanis egy véleménycikkben szerintük megsértették a jóhírüket azzal, hogy a könyvek a pedofíliához, az egyesületet pedig pedofil szervezethez hasonlította a szerző. A LMBTQ-könyv viszont egy közéleti vitát váltott ki, ezért a véleménynyilvánítás határai is tágabbak.

Mint az közismert, 2020-ban dobták piacra a Meseország mindenkié című mesekönyvet, amit gyerekeknek szántak ugyan, de propagálták benne a többi között a homoszexualitást. A nagy port kavart könyvről többen kemény véleményt fogalmaztak meg: a Magyar Nemzet egyik szerzője a könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig pedofil szervezethez hasonlította, ami miatt pert indított a Labrisz.

Első fokon megnyerték a pert 2021 novemberében, bocsánatkérésre és egymillió forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezve a Mediaworksot. Másodfokon azonban a Fővárosi Ítélőtábla másképp döntött: elutasította a civilek keresetét. A Labrisz, amelyet a perben a Magyar Helsinki Bizottság képviselt, nem nyugodott ebbe bele, és felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, így került az ügy végül a Kúria elé.

A civilek a másodfokú eljárás során dokumentumfilmet szerettek volna forgatni, de ezt nem engedélyezték nekik, amit a Kúria azzal magyarázott, hogy a másodfokú bíróság nyilvános tárgyalást tartott, azon a sajtó készíthetett felvételt, ezzel az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzése biztosított volt, az átláthatóság nem sérült, tehát az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés nem történt.

PestiSracok facebook image

A tartalmi részre kitérve a Kúria azt az állásfoglalást fogalmazta meg:

Ha pedig nem nyernek, akkor feltehetően hamarosan minden balos újság hasábján azt olvashatjuk, hogy az igazságszolgáltatás Magyarországon nem független.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.