Pesti Srácok

Elon Musk belekezdett a Twitternél: kirúgta a cenzorok egy részét 

Elon Musk belekezdett a Twitternél: kirúgta a cenzorok egy részét 

A Twitter mikroblog platform elbocsátotta alkalmazottainak felét – derül ki a cég biztonsági és integritásért felelős vezetője, Yoel Roth a tweetjéből.

Roth közleménye szerint a félretájékoztatás és a káros tartalmak terjedésének megakadályozásáért felelős csapatának 15 százalékát érintik az elbocsátások. Az elbocsátás mértékéről Roth tweetje volt az első megerősítés a Twitter részéről. Az "alkalmazottak fele" a Twitter esetében úgy 3700 főt jelenthet. Elon Musk, a cég tulajdonos-vezérigazgatója Twitter üzenetben annyit közölt, hogy "minden elbocsátottnak, három hónapos végkielégítést ajánlottunk fel".

A Twitter Egyesült Államokban alkalmazott dolgozói már csütörtökön csoportos keresetet nyújtottak be a cég ellen azzal a váddal, hogy nem tartja be a tömeges elbocsátásoknál előírt 60 napos felmondási időt, ami sérti a kaliforniai és a szövetségi törvényeket. Az elbocsátott alkalmazottak egy korábbi bejelentésnek megfelelően pénteken e-mailban kapták meg az értesítést, hogy ez az utolsó munkanapjuk a cégnél - jelentette a Bloomberg hírügynökség.

Az elbocsátásokat a cég vezérigazgatója azzal kommentálta, hogy "nem látott más lehetőséget", mert a Twitter napi négymillió dollárt veszít a hirdetők távozása miatt. Ugyanis aktivista csoportok nyomást gyakoroltak a nagy hirdetőkre, hogy vonják vissza reklám megrendeléseiket. Musk egy pénteki befektetői konferencián ezt "az Alkotmány első kiegészítése elleni támadásnak" nevezte.

PestiSracok facebook image

Yoel Roth ugyanakkor megerősítette, hogy a Twitter továbbra is ellenőrzi a mikroblog üzenetek tartalmát azt követően is, hogy a milliárdos Elon Musk átvette a vállalatot. Musk nem sokkal Roth után maga is közölte: "hogy teljesen egyértelmű legyen, a Twitter továbbra is elkötelezett a tartalom ellenőrzése mellett".

MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.