Pesti Srácok

Irán elismerte, hogy drónokat szállított az oroszoknak

null

Az iráni kormány szombaton beismerte, hogy drónokat adott el Oroszországnak. Teherán állítása szerint azonban az eszközöket korlátozott számban, és még a háború kitörése előtt bocsájtotta Moszkva rendelkezésére, ráadásul arra sem tértek ki, hogy a leszállított drónok alkalmasak-e robbanóanyagok szállítására, vagy kizárólag felderítő feladatokat láthatnak el.

Hosszein Amirabdollahian iráni külügyminiszter azután ismerte el, hogy drónokat és egyéb harci eszközöket adott el Moszkvának, hogy Teherán korábban tagadta, hogy fegyvereket szállított volna Oroszországnak Ukrajnában való használatra. A tárcavezető arra nem tért ki, hogy az eladott drónok robbanóagyagok szállítására alkalmasak-e.

– mondta Amirabdollahian Teheránban újságíróknak. A meglehetősen szűkszavú beismeréssel szemben áll, hogy az iráni fegyverprogramot figyelemmel kísérő nyugati országok tisztviselői a CNN-nek elmondták, hogy Irán újabb támadó drónokat, valamint föld-föld közötti rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat készül küldeni Oroszországnak. A portál értesülései szerint a legutóbbi Iránból Oroszországba küldött fegyverszállítmány mintegy 450 drónt tartalmazott.

PestiSracok facebook image

Forrás: CNN; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még