Pesti Srácok

Kim Dzsongun nyilvánosság előtt megjelent lánya az észak-koreai diktátor második gyermeke lehet

Kim Dzsongun nyilvánosság előtt megjelent lánya az észak-koreai diktátor második gyermeke lehet

Kim Dzsong Un második gyermeke lehet az a tízéves lány, akivel az észak-koreai diktátor a múlt héten jelent meg először a nyilvánosság előtt egy rakétaindítás során - közölte a dél-koreai hírszerzés kedden. Az észak-koreai média szombaton tájékoztatott, hogy Kim előző nap feleségével, Ri Szol Dzsuval és lányukkal együtt megnézte, hogyan lövik ki az ország legerősebb interkontinentális ballisztikus rakétáját, a Hvaszong-17-et. Az állami hírforrások egy képet is közzétettek, amelyen Kim látható, ahogy kéz a kézben sétál egy fehérkabátos, piroscipős, fiatal lánnyal.

Egy dél-koreai parlamenti bizottság zárt ajtók mögött zajló ülésén a szöuli hírszerzés azt mondta: úgy tudják, hogy a tízéves lány Kim második gyermeke, Dzsu Ae - árulta el egy résztvevő. A titkosszolgálat arra alapozta feltevését, hogy információi szerint a lány magasabb és nagyobb kortársainál.

A lány ugyanaz lehet, akit Dennis Rodman egykori kosárlabdasztár látott 2013-as phenjani látogatása során. Akkoriban Rodman azt mondta a The Guardian című brit napilapnak, hogy elment Kimmel és családjával a tengerhez, és kezében tartotta az észak-koreai vezető kisbabáját, Dzsu Aét.

Ez volt az első alkalom, hogy Észak-Korea hivatalosan megerősítette a gyermek létezését, bár semmiféle részletet nem közölt róla. Dél-koreai médiaértesülések szerint Kim 2009-ben vette feleségül Rit, és három gyermekük van, akik 2010-ben, 2013-ban és 2017-ben születtek. Egyes hírek szerint Kim elsőszülöttje fiú, míg második és harmadik gyermeke leány.

PestiSracok facebook image

A 38 éves Kim Dzsong Un családja vezeti Észak-Koreát 1948 óta. A férfi 2011-ben, apja, Kim Dzsong Il halálakor vette át a hatalmat. Mindkettőjük már felnőttként jelent meg először a nyilvánosság előtt.

A napokban szakértők sokat latolgatták, hogy mi lehetett Kim célja lánya bemutatásával. Egyesek úgy vélik, hogy az észak-koreai vezető őt tekinti lehetséges utódjának. Mások azt gondolják, igazolásként vihette magával a rakétatesztre, hogy aláhúzza: családja az, amely irányítja az ország nukleáris és rakétaprogramját.

MTI; Fotó: karpat.in.ua

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.