Pesti Srácok

Komjáthi: Ma már az a kérdés, lesz-e egyáltalán MSZP

null

Ma már az a kérdés, hogy az MSZP lesz-e egyáltalán – többek között erről beszélt a párt új társelnöke egy rádióműsorban. Különös fordulat ez annak tükrében, hogy megválasztása előtt Komjáthi Imre még azt hangoztatta: szó sincs arról, hogy temetni kellene a szocialistákat – számolt be a Magyar Nemzet.

Rövid időn belül átértékelte az MSZP helyzetét és jövőképét a párt nemrég megválasztott új társelnöke – derült a Spirit FM műsorából. Itt Komjáthi Imre felidézte: amikor Tóth Bertalan volt elnök felkérte őt, hogy induljon a társelnöki tisztségért, akkor azt mondta neki, az MSZP számára már nem az a kérdés, hogy harmincszázalékos néppárt lesz-e valaha, hanem hogy lesz-e egyáltalán. Bár a közvélemény-kutatások maximálisan igazolják a felvetést, érdemes felidézni, hogy megválasztás előtt Komjáthi még azzal a kampányolt a Népszavának adott interjúban: nem ért egyet az elemzőkkel, akik temetik az MSZP-t.

– hangoztatta. A rádióműsorban egyébként Komjáthi beszélt arról is, hogy szerinte az MSZP-nek szociáldemokrata pártként nemcsak az aktuális kormányt, de a kapitalista rendszert és annak főszereplőit – többek között a 2008-as válságot okozó bankokat is – kritizálnia kell.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy szerinte miért vallottak kudarcot az MSZP korábbi vezetőinek kísérletei, amikor vissza akartak térni a baloldali politikához, Komjáthi Imre azt mondta: elődjei még néppártnak tekintették a szocialista pártot, és ezért nem mertek választani a munkáltatók és munkavállalók, a (neo)liberális és baloldali politika között. A politikus beszélt arról is, hogy szerinte az MSZP-nek a 2022-es kampányban volt egy rendkívül jó programja, de azt Márki-Zay Péterék legallyazták, és ezért eltűntek a hatpárti összefogásban. Komjáthi mindemellett arra is kitért: nem ért egyet Gyurcsány Ferenc azon korábbi mondataival, miszerint április 3-án nem az ellenzék, hanem Márki-Zay Péter szenvedett történelmi vereséget. Az MSZP-társelnök hangsúlyozta, hogy ők minden erőfeszítésüket beletették a kampányba, a DK aktivistáinál viszont nem látta ugyanezt az elszántságot.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.