Pesti Srácok

Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter, az utódja Lantos Csaba lehet (Cikkünk frissül!)

Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter, az utódja Lantos Csaba lehet (Cikkünk frissül!)
Palkovics László 2020.01.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az Index információi szerint lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter. A lap úgy tudja, hogy a tárcavezető távozásának hátterében az energiaügyi kérdések állnak. A portál arról is ír, hogy a minisztériumban már kihirdették a miniszter távozását, lemondását pedig elfogadta Orbán Viktor. Sajtóinformációk szerint a változás nyomán a minisztériumi struktúra is változhat.

Az Index információi szerint a minisztériumban már középvezetői szinten is értesültek a változásról. Palkovics László 2014 óta volt az Orbán-kormány tagja. A Széchenyi-díjas gépészmérnök 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára volt, 2016-tól átvette a közoktatási feladatokat is. A negyedik Orbán-kormányban az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette. Az Index több helyről megerősített információi szerint Palkovics László nem vállalta, hogy a jövőben egy karcsúsított minisztériumot vezessen. A lap úgy tudja, hogy a kormányfő a technológiai és ipari minisztériumot karcsúsítaná, a közlekedés átkerülhet Lázár János irányítása alá.

Az új energetikai tárcát Lantos Csaba vezetheti

Az 1962-es születésű közgazdász 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

PestiSracok facebook image

A Miniszterelnökség szűkszavúan reagált a sajtóhírekre

– írják az MTI-nek eljuttatott közleményükben.

Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még